Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57
Elmélkedés
Szent János evangélista részletesen beszámol írásában Lázár betegségének és halálának híréről, Jézus kis késlekedéséről és indulásáról, megérkezvén Betániába beszélgetéséről Mártával és Máriával, majd pedig Lázár feltámasztásáról (vö. Jn 11,1-44). A mai evangélium ennek következményeit mondja el. Úgy tűnik számunkra, hogy Lázár feltámasztása fordulópontot jelent Jézus ellenfelei számára. Mivel az eset hatására sokan hittek Jézusban, a vezetők elhatározták, hogy megölik. Tanítása és cselekedetei miatt eddig is fokozódott a feszültség Jézus és a vallási vezetők között, mostanra viszont „betelt náluk a pohár.” Eddig is próbálták már őt lehetetlenné tenni körülményes és vádaskodó kérdéseikkel, megvádolták már az ördöggel való szövetkezéssel, nehezményezték, hogy nem tartja tiszteletben és tanítványaival nem tartatja meg a mózesi törvényeket, most viszont új szintre emelkedik a vele való szembefordulás, a „Jézus-ügy” miatt összehívják a főtanácsot, amelynek tagjai döntést hoznak arról, hogy meg kell halnia. A törvényesség látszatának fenntartása érdekében rendeletet, elfogatóparancsot adnak ki ellene, hogy hivatalos tárgyalás keretében mondhassák majd ki a halálos ítéletet.
Azt is gondolhatnánk, hogy ettől kezdve az eseményeket végig Jézus ellenfelei irányítják. A hit szemével azonban az események mögött megláthatjuk a mennyei Atya üdvözítő szándékát, a megváltó isteni akaratot.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!
Horváth István Sándor (Ph 88)
