Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Jn 14,7-14
Elmélkedés
A mai evangéliumban Fülöp apostol így fordul Jézushoz: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Ez a megjegyzés azt mutatja, hogy ő már megértett valamit abból, amit Jézus mondott. Ő már megértette, hogy Jézus az Atyához akar visszatérni, és azt is érti, hogy az Atyát látni, az Atyához eljutni, ez a Krisztushoz tartozók feladata. Fülöp azonban mégsem arra gondol, hogy földi életünk után eljuthatunk a mennybe az Atyához, hanem ő most, azaz evilági élete során akarja az Atyát látni.
Jézus szavai, tanítása tehát részben elérték a kívánt eredményt, tanítványai vágyakoznak az Atya után, látni akarják őt, de még nincsenek helyes elképzeléseik arról, miként láthatják meg őt. Mesterük ezért tovább tanítja őket a Fiú és az Atya egységéről. Aki őt, a Fiúistent látja, az a mennyei Atyával találkozik, mert az ő tetteiben az Atya cselekedetei nyilvánulnak meg és tanításában is az Atya igazsága hangzik el.
Fülöp apostol vágya mindannyiunkban jelen van. Mi is látni szeretnénk Istent. Jézus viszont figyelmeztet minket és helyére teszi az ilyen irányú vágyainkat. A földi élet minden ember számára a hit időszaka. Isten létezéséről bizonyosságot majd a túlvilágon kapunk. Ha hiszünk benne és a szeretet irányítja cselekedeteinket, akkor az Isten-látás vágya teljesülni fog számunkra. Ez az üdvösség, az örök boldogság.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.
Horváth István Sándor (Ph 88)
