Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”
Jn 10,22-30
Elmélkedés
Jézus a pásztor és a juhok képét alkalmazza önmagára, illetve azokra, akik hisznek benne. Szóba kerülnek továbbá azok is, akik nem hisznek benne, nem fogadják el, hogy ő a Messiás, nem szívlelik meg tanítását.
Az idő és a helyszín pontos megjelölése János evangélista részéről tudatos, jelképet kell benne látnunk. A jelenet télen, a jeruzsálemi templomban, Salamon oszlopcsarnokában játszódik. Mind időbelileg, mind térbelileg Jézus a határon áll. Még a régihez kapcsolódik, de már átlépni készül az újba. A tél a hitetlenség korszakát, az Istentől való elhidegülés idejét és az elutasítás megfagyott légkörét jelöli, amely után a megújulás tavasza következik. A megújulás idejét ő hozta el a világba. Helyileg, térbelileg ott áll a jeruzsálemi templomban, az ószövetségi idők legszentebb helyén, az istentisztelet helyén. Azon a helyen, ahol megkérdőjelezhetetlen a hagyományokhoz való ragaszkodás és mindennél előbbre valóbb a törvények tisztelete. Jézus már arra készül, hogy a kőfalak közé szorított vallásosságból kilépjen és felépítsen egy új, lelki templomot, létrehozzon egy új közösséget, amelynek tagjai a szeretet Istenében hisznek.
Kész vagyok-e belépni Jézus új világába, az Isten országába? Kész vagyok-e engedelmesen követni őt? Hiszem-e, hogy ő elvezet az üdvösségre?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.
Horváth István Sándor (Ph 88)
