Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.
Jn 14,15-21
Elmélkedés
A legfőbb igazság
A mai vasárnap evangéliumában Jézus ígéretét olvassuk. Ezt az ígéretet nem a feltámadt Jézus teszi, hanem az utolsó vacsorán hangzik el, tehát még szenvedése és halála előtt. Megígéri tanítványainak, hogy távozását követően elküldi számukra a Szentlelket, akit e helyen Vigasztalónak és az Igazság Lelkének nevez. Ezt mondja a Szentlélekről: „örökre veletek marad”, majd pedig e szavakkal erősíti meg kijelentését: „Ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik.”
Jézus tudja, hogy földi élete hamarosan véget ér. Távozására, elmenetelére akarja felkészíteni tanítványait. Arra az időre, amikor már nem lesz velük. Az apostolok ekkor még nem sejthetik, hogy mindez néhány óra múlva bekövetkezik. A vacsorát követően ugyanis az események hirtelen felgyorsulnak. Csendes imára, pihenésre számítanak, amikor Mesterükkel kimennek az Olajfák hegyére a Getszemáni-kertbe. Nem először lehetnek ezen a helyen, mert éjnek idején az ember nem szokott ismeretlen helyre menni, és az áruló Júdás is ismeri a helyet, hiszen korábban itt taníthatta Jézus az apostolokat. De imájukat az őrség érkezése szakítja meg. Jézust elfogják, ők elmenekülnek, majd másnap tehetetlenül szemlélik, hogy az Urat elítélik és keresztre feszítik.
Az utolsó vacsorán mondott ígéretet érdemes párhuzamba állítanunk azzal, amikor a feltámadt Jézus megismétli ígéretét: „Amikor együtt étkezett velük (az apostolokkal), meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni” (ApCsel 1,4-5). Annak ténye, hogy ismét egy étkezés alkalmával hangzik el Jézustól az ígéret, bizonyára eszükbe juttatta az apostoloknak, hogy erről korábban, a szenvedése előtti utolsó vacsorán már beszélt nekik. Akkor még nem mondott számukra biztos időt, de most már arról is beszél, hogy mindez hamarosan, néhány nap múlva fog bekövetkezni. Megtudják azt is, hogy a Lélek jövetele nem csupán Jézus ígérete, hanem az Atyáé is. A mennybemenetel utáni napok azzal telnek az apostolok számára, hogy együtt vannak, imádkoznak és várják a Szentlélek eljövetelét.
Ha Jézus azt állította, hogy a Lélek „örökre velünk marad”, akkor semmi okunk sincs kételkedni abban, hogy a Szentlélek napjainkban is velünk, bennünk van. A Szentlélek jelenléte megtapasztalható abban, hogy közösséget teremt Istennel, a Krisztus által alapított Egyházzal és közösséget az emberek között. A Szentlélek Isten ereje bennem, Isten hatalma bennem, Isten ajándéka számomra. Szentlélek nem a földi dolgok szeretetére tanít minket, hanem az örökkévalókra irányítja figyelmünket.
Befejezésül még egy gondolat: Jézus, aki igazságnak nevezte magát (vö. Jn 14,6), most az igazság Lelkének nevezi a Szentlelket. Az Úr számára tehát rendkívül fontos, hogy mennybemenetele után is az igazságban éljenek tanítványai. Az igazság szentírási értelemben sokkal többet jelent annál, hogy szavaink megfelelnek a valóságnak. A keresztény ember számára minden nap megvalósítandó program, hogy az igazságban éljen, azaz törekedjen az evangélium igazságának mind jobb megismerésére, engedelmeskedjen az igazság útját kijelölő isteni parancsoknak és hűséges maradjon Krisztushoz, aki a legfőbb igazság.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Segíts, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg!
Horváth István Sándor (Ph 88)
