Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Mk 7,31-37
Elmélkedés
A süketnéma meggyógyításáról szóló evangéliumi elbeszélés középpontjában Jézus kijelentése áll: „Nyílj meg!” A felszólítás a beteg testrészekre vonatkozik, azaz nyíljon meg a fül a hallásra és a száj a beszédre. Jézus szava parancsoló, de talán helyesebb azt mondanunk, hogy teremtő, újjáteremtő szó. A bibliai teremtés-elbeszélésben találkozunk azzal, hogy amit Isten parancsoló jelleggel kimond, az megvalósul. Ehhez hasonlítható Jézus szava a gyógyítás esetében. Kimondja, hogy nyíljon meg a fül és a száj, s ez valóban megtörténik. A betegséget értelmezhetjük úgy, hogy valami elromlott a teremtés rendjében, az Isten által teremtett ember valamiben hiányt szenved. Amikor Jézus megszünteti a betegséget, akkor újjáteremti az embert, helyreállítja a teremtés rendjét.
Talán nincs szükségünk arra, hogy a történetben szereplő emberhez hasonlóan az Úr megnyissa a mi fülünket és szánkat, mert hallani és beszélni képes emberek vagyunk. De arra már szükségünk lehet, hogy Jézus megnyissa fülünket igazságának meghallására és szánkat örömhírének hirdetésére. És meg szeretné nyitni értelmünket tanításának megértésére és szívünket szeretetének befogadására. Készen állok-e arra, hogy Isten új látásmóddal, új hallással és új beszédmóddal ajándékozzon meg? Készen állok-e a belső átalakulásra, a lelki megújulásra?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! Nagy öröm él szívemben, mert beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál emberi életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. A magam ereje sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt és lelkesedést érzek magamban, hogy érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te örömhíredet.
Horváth István Sándor (Ph 88)
