Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45
Elmélkedés
Leprás. Egyetlen szó, amely leírja az evangéliumban szereplő személyt, aki Jézus segítségét kéri. Leprás. Ez a szó számunkra nem egy részletes életrajz, de a bibliai idők embere számára tökéletesen és teljesen leírta ennek a személynek az élethelyzetét. Leprás, azaz egy gyógyíthatatlan bőrbetegségben szenved. Kilátástalan élethelyzet, jövő nélküli, remény nélküli élethelyzet. Gyógyulást embertől nem várhat, a társadalom kitaszította, tehát senkivel nem érintkezhet, amely érthető abból a szempontból, hogy így akarták megakadályozni a betegség terjedését. A mózesi törvény szerint a leprásoknak tilos megközelíteniük az egészségeseket, de ez az ember mégis Jézushoz járul. Nem törődik a szabályokkal, mert erős benne a gyógyulás vágya. Az előírás nem akadályozhatja meg őt a közeledésben, mert erős a hite, hogy Jézus képes őt meggyógyítani. Ezért mondja az Úrnak: Te képes vagy megtisztítani. Neked van hatalmad ahhoz, hogy megszabadíts a betegségemtől. A te erőd csodát, gyógyulást hozhat számomra.
A leprás „térdre borulása” az ő alázatát, Istenre hagyatkozását fejezi ki. A „megesett rajta a szíve” kifejezés Jézus részéről az irgalmasságot, az isteni könyörületet, az ember felé történő teljes odafordulást jelenti, amely messze több, mint valamiféle olcsó szánalom.
Csoda ott történik, ahol az emberi alázat és az isteni irgalom találkozik.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.
Horváth István Sándor (Ph 88)
