Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Mk 8,22-26
Elmélkedés
Szent Márk két olyan esetről is beszámol evangéliumában, amikor Jézus vak embernek adja vissza a látását. Az első a betszaidai vak meggyógyítása (vö. Mk 8,22-26), amely a mai részben szerepel, a másik pedig a jerikói vak meggyógyítása (vö. Mk 10,46-52). A két történet elemei több különbséget is mutatnak. A jerikói vak esetében a Jézus segítségét hangosan, kiáltozva kérő személyt az emberek inkább távol akarják tartani a Mestertől. Az ő esetében a csoda, amely a történet szerint a vak hitének a jutalma, mindenki szeme láttára történik. Jézus a szavával gyógyítja meg, azonnal visszanyeri látását és követni kezdi gyógyítóját.
A betszaidai vak esetében az evangélista által nem megnevezett emberek vezetik Jézushoz az embert, akit ő kivezet a faluból, hogy senki se lássa őket. A vak hite nem játszik szerepet a csodánál, erre nem találunk az elbeszélésben utalást. Nem szavak eredményezik a gyógyulást, hanem Jézus érintése, kézrátétele. A vak nem azonnal, hanem csak fokozatosan, két lépésben nyerte vissza látását, és az is különbség, hogy nem indul el Jézus nyomában.
Ezek az elbeszélések a hit különböző útjait jelképezik számunkra. Más-más utakon juthatunk el az igazság megismeréséhez és az Istenben való hithez. Ezen az úton Jézus a vezetőnk, ő nyitja meg lelki szemünket és ő gyújtja meg szívünkben a hit világosságát.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!
Horváth István Sándor (Ph 88)