Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka:
„Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
Lk 1,67-79
Elmélkedés
Keresztelő János születésekor Zakariás némasága megszűnik és Istent kezdi el magasztalni. Imájában szó esik arról, hogy az eljövendő Messiás Dávid király családjának leszármazottja. Jézus korában sokan hitték, hogy a Messiás helyreállítja majd a királyság intézményét és magához ragadja a politikai hatalmat, illetve az ország vezetését. Ez a nézet azért is volt abban az időben népszerű, mert a zsidó nép a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, és sokan hittek abban, hogy a Messiás biztosítani fogja az ország függetlenségét, önállóságát és megszabadítja a népet az idegen uralomtól. Jézus azonban egyértelműen visszautasítja ezeket az elképzeléseket. Gondoljunk csak például arra a jelenetre, amikor a csodálatos kenyérszaporítást követően az emberek királlyá akarják tenni, de ő ezt nem engedi. Visszautasította, mert nem evilági uralomra törekedett, hanem Isten országát hirdette meg, amely ország megvalósulása az ő eljövetelével kezdődött meg.
Imájának végén Zakariás a sötétségben élők számára fényt, világosságot hozó Messiásról beszél. A sötétségben eltévedünk, elvesztjük az útirányt és hamar elveszítjük biztonságérzetünket. A tényleges sötétség veszéllyel jár. Ugyanakkor a sötétség jelképez egy Isten nélküli állapotot. Isten fényt hoz a világba az emberek számára azzal, hogy ő maga a világosság. Ha követem a betlehemi csillag fényét, megtalálom Jézust, életem igazi világosságát!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!
Horváth István Sándor (Ph 88)
