Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,1. 7-14
Elmélkedés
Helyünket keressük
Jézus példabeszédei mindig az életből merítik témájukat, soha nem mond olyan hasonlatokat, amelyek elrugaszkodnának a valós élethelyzetektől. Az ünnepségre érkező vendégek szeretnének előkelőbb helyre kerülni, keresik a jobb helyeket. E jelenet nem csak a korabeli ünnepségekre és vendéglátásokra volt jellemző, hanem napjaink rendezvényeire is. A lakodalmi helyszíneken ezt megelőzendő minden helyre kis névkártyákat tesznek ki, amely alapján mindenki elfoglalhatja azt a helyet, amit az ifjú pár neki szánt. A vendégsereg sokszor csak tájékoztató jellegűnek tartja ezeket a kártyákat és nem riadnak vissza azok cserélgetésétől, így szerezve maguknak olyan helyet, amit jobbnak tartanak.
A mai evangélium első részében Jézus egy olyan esetet mond el, amikor a vendégek az első helyekre akarnak kerülni. Régen is, napjainkban is előfordul ilyen. A történet vége aztán megszégyenülés lesz, mert a házigazda hátrébb ülteti az első helyeket elfoglalókat. Ezt követően Jézus rögtön el is mondja a követendő magatartást: legyünk szerények, s inkább az utolsó helyet válasszuk. Az egész történetnek tulajdonképpen semmi köze sincs a vallási élethez, egy mondat azonban egyértelműen átemeli az elbeszélést a hétköznapi, civil környezetből a vallási élet világába. A mondanivalót Jézus így foglalja össze: „Aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” Ez a szabály életünk minden területén érvényes.
Az evangélium második felében egy más jellegű tanácsot ad Jézus, amelynél már egyértelműbben megmutatkozik a vallási vonatkozás. A kérdés a következő: Kit hívjunk meg vendégségbe? Nem csupán lakodalmi mulatságba, hanem bármilyen vendégségbe. Nagyon figyelemre méltó a kijelentés, hogy a meghívások tervezésekor lépjünk túl a rokoni és baráti körön, s ne csak olyanokat hívjunk, akik viszonozni tudják a vendéglátást, hanem a szegényeket és a rászorulókat is hívjuk meg. A vendéglátás így igazán önzetlen jócselekedetté válik. Az igazi jótetteinkért, amelyekkel Krisztusnak segítünk, s őt látjuk vendégül, nem emberektől kapunk elismerést, hanem mennyei jutalmat kapunk.
A helykereséssel kapcsolatban érdemes magasabb szintre emelni gondolatainkat. A Biblia a teremtéstörténetet követően beszámol az ember bűnbeeséséről. Amikor Ádám és Éva elkövetik a bűnt, megpróbálnak elrejtőzni Isten elől. De Isten keresi őket, így szólítja Ádámot: „Hol vagy?” (Ter 3,9). A bűn miatt az ember elveszítette helyét, nincs ott, ahol lennie kellene. Még Istennek is „keresnie” kell őt. Valószínűleg az ember is keresi a maga helyét, mert rájön, hogy valamit elrontott. A bűn következménye az lesz, hogy Isten kiűzi az embert az édenkertből, s ettől kezdve az ember élete állandó bolyongás a világban, szüntelen keresés. Az első emberpár esete minden emberre, ránk is vonatkozik. Bűneink miatt elveszítjük helyünket. Elveszítjük azt a helyet, amit Isten készített nekünk. Hiába keressük helyünket, a magunk erejéből nem találjuk. Isten jön segítségünkre, aki elküldi a világba Fiát, Jézus Krisztust. Ő mutatja meg nekünk igazi helyünket, a mennyországot és az oda vezető utat.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te akkor foglaltad el a világ utolsó helyét, amikor megaláztak, mindentől megfosztottak és keresztre feszítettek a Golgotán. Ezzel példát adsz nekünk, hogy ne egymással versenyezve törekedjünk elfoglalni az általunk jobbnak tartott helyeket, hanem keresztünket felvéve, alázattal és engedelmesen fogadjuk el azt a helyet, amelyet Isten kijelölt nekünk az életben. Így tudjuk biztosítani azt, hogy helyünk legyen a mennyországban, ahol Isten vendégei leszünk. Ott nem lesznek első és utolsó helyek, hanem mindenki egyenlően részesül Istentől a boldogságban. Segíts minket, Urunk, hogy eljussunk a mennybe!
Horváth István Sándor (Ph 88)
