napi evangelium

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40

Elmélkedés

Jézus korában mindenki tudta a farizeusokról, hogy a törvények legaprólékosabb megvalósítására törekszenek, illetve arra, hogy hozzájuk hasonlóan mások is maradéktalanul megtartsák azokat. Részletes törvénymagyarázatot adtak mindenre, aminek az lett a következménye, hogy a kisebb törvények is nagyobb jelentőséget kaptak. Az írástudók ugyan kiismerték magukat a törvények bonyolult világában, időnként megpróbálták meghatározni a legfontosabb parancsokat, s erről a különféle vallási csoportok képviselői sokat vitatkozhattak.

Jézust is egy ilyen vitába akarják bevonni, amikor a legfőbb parancsról kérdezik. Ezzel szólítják meg: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Egyrészt próbára akarják tenni, hogy mennyire ismeri a törvényeket, másrészt állásfoglalásra akarják késztetni, hogy melyik vallási csoport magyarázatát fogadja el.

Válaszában Jézus az Isten iránti szeretetet teszi az első helyre, illetve rögtön odateszi a felebaráti szeretet kötelességét. A kettő egymás mellé helyezése újdonság. Jézus nyilvánvalóvá teszi, hogy e két parancsot nem szabad egymás ellen kijátszani, azaz egyiket sem szabad elhanyagolni a másikra való hivatkozással. Az Isten és a felebarát iránti szeretet egymást feltételezi. Ezt Jézus később még kiegészíti az ellenségszeretet parancsával, hiszen Isten is megmutatja szeretetét kivétel nélkül minden ember felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Minden alkalommal, amikor a szentmisében felidézzük az utolsó vacsora eseményét és minden alkalommal, valahányszor a te keresztedre emeljük tekintetünket, a te szüntelenül megújuló és megnyilvánuló isteni szeretetedre gondolunk. Ez segítsen minket a szeretetben való állandó megújulásban! A te szereteted jele az a kenyér, amelyben önmagadat adod nekünk. A te jelenléted teszi különlegessé e kenyerünket, amely szándékod és rendelésed szerint mindennapi lelki táplálékunk. Segíts minket, hogy szeretetedet továbbsugározzuk környezetünkre és a te minden ember felé megnyilvánuló szereteted igaz tanúi legyünk.

Horváth István Sándor (Ph 88)