Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Jn 5,17-30
Elmélkedés
Az ítélet, az ítélkezés szavakat hallva a legtöbb embernek összerándul a gyomra és félelem ébred a lelkében. Legalábbis az érez így, akinek van félnivalója, rossz a lelkiismerete. Tudjuk, hogy Isten ítélete az ember felett igazságos és a végső ítéletet senki nem kerülheti el. De miért félünk ettől az ítélettől? Miért kellene félnünk tőle, ha megtartjuk Isten parancsait? A nyugodt lelkiismeret azt is jelenti, hogy nincs okunk a félelemre, mert ha Istennek tetszően élünk, akkor az ítélet nem büntetés, hanem jutalom lesz. Jézus ezt mondja a mai evangéliumban: „Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.” Miért félnénk tehát Isten igazságos ítéletétől? Talán az örök élettől, az üdvösségtől félünk?
El kell ismernünk, hogy életünk során sok hibát és bűnt követünk el. Ezekért büntetést érdemlünk, és azt is kapnánk, ha nem volna bűnbocsánat és Isten nem volna irgalmas. A bűnbocsánat által Isten nem csak eltörli bűneinket, hanem lehetőséget is ad azok jóvátételére, ha őszintén törekszünk arra, hogy megőrizzük szívünk tisztaságát és ha Isten iránti szeretetből őszintén megbánjuk bűneinket, akkor Isten nem fogja megengedni, hogy a kárhozatra jussunk. Bízzuk életünket teljes mértékben Krisztusra, aki nem elítélni, hanem üdvözíteni akar minket.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!
Horváth István Sándor (Ph 88)
