Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33
Elmélkedés
Az utolsó vacsorán, a kereszthalál előtti este Jézus hosszasan tanította apostolait. Ő már tudta, hogy ezt utoljára teszi földi életében. A búcsúbeszédet követően a jelenlévők azt állítják, hogy pontosan megértették a Mester szavait és most már hisznek abban, hogy Jézus valóban a mennyei Atya küldötte. Valószínűbb azonban, hogy nekik fogalmuk sincs arról, hogy Jézus éppen búcsút vesz tőlük.
Bármennyire is magabiztosnak és határozottnak tűnik az apostolok válasza, Jézus tisztában van azzal, hogy hitük mennyire ingadozó. Azt talán valóban megértik és hiszik, hogy Jézus az Atyától jött, de még nem tudhatják, hogy milyen módon fog visszatérni hozzá a mennybe, azaz hamarosan bekövetkező halála után harmadnapon fel fog támadni, majd pedig egy idő után visszatér a mennybe. Az Úr figyelmezteti őket, hogy hitük próbatétele hamarosan bekövetkezik. Akik most határozottan állítják, hogy erős a hitük, néhány óra múlva csalódottan, zavarodottan, félelemmel a szívükben fognak elmenekülni a Jézus elfogására érkező katonák elől az Olajfák hegyén. Akik most együtt vannak az Úrral, másnap már elmenekülnek és nincsenek ott a keresztúton Mesterük mellett. Jézus szenvedése és halála bizonytalanságot ébreszt bennük, megrendül hitük s elszáll lelkesedésük. Csak a feltámadás és a Feltámadottal való találkozás változtat ezen, ébreszt hitet bennük.
Imádkozzunk rendszeresen azért, hogy a próbatételek idején ne veszítsük el hitünket!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.
Horváth István Sándor (Ph 88)