Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28
Elmélkedés
A mai evangéliumban Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtételét olvassuk. A megelőző részekben, a János szerinti evangélium előszavában, az Ige-himnuszban több lényeges kijelentés hangzik el Jézus személyéről, amelyek közül kettőt emeljünk ki. Az első így hangzik: „És az Ige testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14), a másik pedig ez: „A kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg” (Jn 1,17). A Keresztelő tanúságtétele tulajdonképpen erre a két igazságra mutat rá. Az üdvösség Jézus Krisztus által érkezik a világba, és a hit válasz Krisztus kinyilatkoztatására. Keresztelő János tanúságot tesz életmódjával, prófétai szavával és az Úr megkeresztelésével. Egész élete és igehirdetése Krisztusra mutat, és éppen ez a tanúságtétel lényege.
Az Egyháznak és minden tagjának az a küldetése, hogy tanúvá váljon. Azt kell hirdetnünk és tanúsítanunk az emberek előtt, hogy Jézus személyében a szeretet Istene jött el a világba, ő közvetíti Isten kegyelmét minden ember számára. A tanúságtétel több, mint egyszerű tanítás. Mondhatjuk, hogy a tanúságtétel meggyőződésből fakadó tanítás. Akit átalakított a krisztusi igazság és akinek életét a krisztusi szeretet-parancs határozza meg, az meggyőződéssel hirdeti szavaival, cselekedeteivel és egész életével, hogy Krisztus az Üdvözítő.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.
Horváth István Sándor (Ph 88)