napi evangelium

Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte őt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide a gyermeket!” Jézus ráparancsolt az ördögre, az kiment belőle, és a gyermek azonnal meggyógyult.
Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok hozzá mentek, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk mi kiűzni?” Ő így válaszolt: „Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”
Mt 17,14-20

Elmélkedés

Máté evangélista holdkórosnak és ördögtől megszállottnak nevezi azt a fiút, akinek meggyógyításáról olvasunk az evangéliumban. Mai ismereteink szerint valószínűleg epilepsziás beteg lehetett, legalábbis az apja szavaiból, a betegség tüneteiből erre következtethetünk. A gonosztól, az ördögtől való megszállottság arra utal, hogy a régi zsidó gondolkodás szerint minden testi betegség mögött az erkölcsi rossz, a bűn húzódik meg. A jelenet azt mutatja, hogy az orvosok tehetetlenek, nem tudták meggyógyítani a fiút. A tanítványok szintén tehetetlenek, s ennek oka Jézus szerint a hitetlenségük, kicsinyhitűségük. Ezzel szemben Jézus képes csodát tenni, hatalma van a betegség felett.

Első pillantásra egy csodaelbeszélésről van szó, de a sorok mögé nézve észrevesszük a hitre való buzdítást, amelyet a történet záró mondása erősít meg. A hit csodákra képes. A valódi hit segítségével minden várakozást és képzeletet felülmúló eredményekre képes az ember. A hit lényege az Istennel való közösség és a neki való teljes, feltétlen engedelmesség.

A hit nem arra való, hogy bármiféle cselekvést, közbeavatkozást, segítést kikényszerítsünk Istentől. Lehet, hogy az isteni segítség a hit jutalma, de nem feltétlenül a hit következménye. Isten akkor segít rajtunk, amikor azt jónak látja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Minden alkalommal, amikor a szentmisében felidézzük az utolsó vacsora eseményét és minden alkalommal, valahányszor a te keresztedre emeljük tekintetünket, a te szüntelenül megújuló és megnyilvánuló isteni szeretetedre gondolunk. Ez segítsen minket a szeretetben való állandó megújulásban! A te szereteted jele az a kenyér, amelyben önmagadat adod nekünk. A te jelenléted teszi különlegessé e kenyerünket, amely szándékod és rendelésed szerint mindennapi lelki táplálékunk. Segíts minket, hogy szeretetedet továbbsugározzuk környezetünkre és a te minden ember felé megnyilvánuló szereteted igaz tanúi legyünk.

Horváth István Sándor (Ph 88)