Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Jn 12,24–26
Elmélkedés
Sok mindent tanulhatunk a természetből, az Isten által teremtett világ rendjéből, ha kellően figyelmesek vagyunk. Tanításában Jézus szívesen alkalmazott természeti képeket. Megfigyelte az évszakokat és azok változását, észrevette a mezőket, és elgondolkodott korának leggyakoribb mindennapi tevékenységein, a mezőgazdasági munkákon, a halászaton, a pásztorok munkáján. Gyermekként többször megfigyelhette, miként történik a vetés vagy az aratás. Erről tanúskodik a mai evangéliumi rész. Jézus ezt mondja: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.”
Ez a természet törvénye. Ez az élet törvénye. Az elhalás a növekedés feltétele. Valami elveszik, megsemmisül, de belőle új születik.
De ez nem csak a növényeknél figyelhető meg. Az ember is tesz ilyet. Önfeláldozásnak nevezzük. Valaki másoknak adja az életét, mások szolgálatára szenteli magát. Jézus is pontosan ezt tette a kereszten. Feláldozta életét, hogy nekünk életünk, új életünk legyen. Feláldozta életét, hogy ne kelljen többé a bűn szolgaságában élnünk, hanem vele, a feltámadt Úrral éljünk. Maga Jézus a búzaszem, aki életének feláldozásával a földbe kerül és ott egyedül van (kereszthalála és sírba helyezése), hogy aztán feltámadásával gyümölcsöt hozzon. Az apostolok először veszteségként élik meg Jézus elvesztését, s csak lassan fogják fel, hogy ennek árán történt a megváltás, ennek köszönhető az üdvösség.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy a szeretet gyakorlásában ne álljunk meg jóakaratú felebarátainknál, hanem még az ellenfeleinket, a rosszakaróinkat is szeressük, mindazokat, akik ellenségesen viselkednek velünk vagy bántalmaznak minket. Ez annak a jele, hogy az emberi könyörtelenség helyett az Atyától tanult irgalmasság győzhessen bennünk. Egyedül a szeretetből fakadó megbocsátás következetes gyakorlása képes legyőzni a rosszindulatot. Taníts minket, Urunk, az őszinte, szívből jövő megbocsátásra!
Horváth István Sándor (Ph 88)
