Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
Lk 6,6-11
Elmélkedés
A mai evangélium egy béna kezű ember gyógyítását írja le. A csoda miatt a farizeusok azzal vádolják meg Jézust, hogy nem tartja meg a szombatot. Megítélésük szerint a gyógyítás munkának számít, amit nem szabadna ilyenkor végezni.
Lukács evangélista még a csoda megtörténte előtt megjegyzi, hogy Jézus jól ismerte a jelenlévő farizeusok gondolatait. Azt figyelték, hogy történik-e valami a beteggel. Jézus minden mozdulatát lesték. Megérinti-e a beteget? Tesz-e vele valamit? Tesz-e bármi olyat, amire ők azt mondhatják, hogy ez már munka? Jézus belelát a gondolataikba és tudja, hogy bármit is tesz, vádolni fogják őt. Ezért aztán nem is tesz semmit. Nem érinti meg a beteg kezet, egy ujjal sem nyúl a beteg testrészhez. Ebben az esetben úgy gyógyít, hogy nem tesz semmit, csupán mond valamit. A szavával gyógyít. Megparancsolja a betegnek, hogy nyújtsa ki a kezét. Ezt ő meg tudja tenni, mert bénultsága azonnal megszűnik. A jelenlévők számára egyértelmű, hogy a csoda Jézus kimondott szavának köszönhető. Cselekedetével Jézus azt akarja bemutatni, hogy a farizeusok hamis törvényértelmezése nem akadályozhatja meg őt abban, hogy gyógyítson és csodáival jelenvalóvá tegye az emberek számára Isten irgalmát, szabadító erejét.
Észreveszem-e Jézus csodáit, amelyeket napjainkban tesz?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!
Horváth István Sándor (Ph 88)
