Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?”
Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Lk 6,1-5
Elmélkedés
Mit jelent a szombat megtartása? Miért fontos ez a heti pihenőnap? Mi Isten szándéka azzal, hogy ezen a napon tilos munkát végezni? Ezek a kérdések a zsidó vallásgyakorlatra vonatkoznak, de ugyanúgy érvényesek a keresztények számára a vasárnap tekintetében. A vasárnap az Úr napja, a feltámadás napja, amely napon nem végzünk sem fizikai, sem szellemi munkát, hanem ezt a napot az istentiszteleten, a szentmisén való részvételnek és a családi, baráti kapcsolatok ápolásának szenteljük. Jézus korában a szombat elkülönített, védett nap volt. A zsidó gondolkodás szerint miután Isten megteremtette az egész világot és az embert, a hetedik napon megpihent munkája végeztével. A teremtő Isten munkáját és pihenését utánozva az ember hat napon át dolgozik, munkájával mintegy folytatja, amit a Teremtő megkezdett, majd pedig egy napot pihen, tartózkodik a munkavégzéstől.
A mai evangéliumban a farizeusok elítélik, helytelennek tartják Jézus tanítványainak cselekedetét, akik éppen egy búzamező mellett elhaladva letépnek néhány kalászt és annak magjait megeszik. A farizeusok szerint ez már munkának minősül, tehát szombaton nem volna szabad ilyet tenni. Vélekedésükben erős túlzást érzünk. Máskor meg azon méltatlankodnak, hogy Jézus szombaton gyógyít. Ebben is érezzük a túlzást.
Az Emberfia ura a szombatnak is – mondja Jézus. Azt akarja ezzel kifejezni, hogy a farizeusok eltorzítják a törvényeket, ő viszont Isten akaratának megfelelőn értelmezi azokat.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!
Horváth István Sándor (Ph 88)
