Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37
Elmélkedés
Jézus a legfőbb parancsról tanít a mai evangéliumban. Az Isten felé és az embertárs felé irányuló szeretetet nevezi az ember legfőbb törekvésének. Elmond egy történetet egy bajba került emberről, aki mellett ketten is úgy mennek el, hogy nem segítenek rajta. Végül aztán egy idegen, egy szamaritánus volt hozzá jószívű és irgalmas. A történet talán csak egy példabeszéd, de az is elképzelhető, hogy megtörtént a valóságban.
A történet kapcsán mindenesetre elgondolkodunk azon, hogy miért van annyi rossz és szenvedés a világban, miért okoz egyik ember a másik embernek annyi rosszat és fájdalmat? A jóságos, irgalmas és minden embert szerető Isten miért nem változtatja meg úgy mindenkinek a szívét, hogy minden emberben szeretet éljen? Miért nem törli ki az emberek szívéből az egymás iránti gyűlöletet és haragot? Talán éppen a világban jelenlévő rossz miatt gondolják sokan azt, hogy nincs Isten. Mert ha létezne, – hangoztatják ők – akkor nem engedné meg a rosszat.
Talán helyesebb volna úgy tekintenünk a rosszra, mint kihívásra. A gonosz munkálkodása sajnos megtapasztalható a világban, a megromlott emberi kapcsolatokban. Isten arra hív minket, hogy legyünk a munkatársai. Legyünk az ő jóságának, szeretetének és irgalmasságának a képviselői, osztogatói az emberek között. Legyünk tehát jószívűek és irgalmasok!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Úr Jézus! Te vagy életem sziklája, a biztos talaj, melyen nem inog meg lábam. Könnyebb a homokra építeni. Sokszor csábít az egyszerűbb megoldás, a világ kincset, hírt, gyönyört ígér. De aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra, és Péterrel együtt mondja: „Uram, kihez mennénk, az örök élet forrásai belőled fakadnak!” Sziklaházként a te templomod leszek. Jöhet az eső, és fújhat a szél, nem vesztem el a hitem, nem lesz úrrá rajtam a bizalmatlanság vagy a depresszió, életem értelme dicsőséged hirdetése!
Horváth István Sándor (Ph 88)
