(Máté 21,28-32)
Az evangéliumi példázat látszólag egyszerű. Miről van szó? Arról, hogy az apa szól a két fiának, menjetek dolgozni. Hová? A szőlőbe. Gyakran előkerül a szőlő képe a Szentírásban. A szőlő, amelynek terméséből majd bor lesz, amely élhetőbbé teszi az életet. Dolgozni a szőlőben annyit jelent, mint szolgálni az életet. Törődni, kapálni, gyomlálni… Nincs boruk! – emlékezünk Mária kijelentésére a kánai menyegzőn. Hiányzik valami, ami élhetőbbé, vidámabbá, emberibbé tehetné ezt az együttlétet.
Jézus első csodájáról számol be ott a Szentírás. Töltsétek meg a korsókat vízzel… és a szolgák vonakodás nélkül megteszik. S a világ átlényegül. Ennek a feltétele, hogy a szolgák ott, akkor megtették az Úr akaratát. Tették, amit tenni kellett.
Itt azt látjuk, hogy az egyik fiú kimondja: megyek – és nem megy. Miért nem megy? Csak találgathatunk. Lehet, hogy kényelmetlen számára a munka. Lehet, hogy szívesebben töltené mással töltené az idejét. Vagy egész egyszerűen csak nem akar dolgozni.
Fölösleges találgatnunk: ez a fiú nem megy, bár előtte igen-t mondott az apja akaratára. Valamiért fontosabb most neki, hogy azt tegye, amit ő akar. Most.
A másik fiú ennek a fordítottja: azt mondja, hogy nem… – majd mégis megy. Megy a munkára, megy a szőlőbe. Megy – szolgálni. Szolgálni az életet.
Hogy melyik teljesítette az apa akaratát? Teljesen egyértelmű. A végén dől el minden. A cselekedeteken. Szabad vagyok. Szabad arra, hogy teljesítsem vagy ne teljesítsem az atya akaratát.
Úgy gondolják sokan, hogy a legnagyobb érték a szabadság. Azt teszek, amit akarok, azt, ami nekem tetszik. Nem vagyok hajlandó tudomásul venni rajtam kívül senkit. Autonóm vagyok, magam határozom meg, mi a jó, mi a rossz. Nincsenek tőlem független törvények. Nem érvényesülhet más akarata, csak az enyém.
Közben elfelejtem, hogy a szabadság ennél sokkal bonyolultabb. A szabadság nem egyenlő azzal, hogy mindentől független vagyok. A természettel szemben nem vagyok szabad. A teremtés rendjével szemben nem vagyok szabad. Szabad vagyok, hogy teljesítsem annak az akaratát, aki ebbe a világba helyezett. Szabadságomban áll szembefordulni vele: de ez a szabadság nem az életet szolgálja, hanem a pusztulást. S szabadságom következménye a bűn, amikor úgy gondolom, hogy fölöttem nem áll senki és semmi. Én állok mindenek és mindenki fölött.
Hajlandó vagyok-e menni a szőlőbe? Kész vagyok e, hogy az atya akaratát teljesítsem? Kész vagyok-e arra, hogy az életet szolgáljam? Életet akarunk-e, vagy pusztulást, halált?
Akár alkalmas, akár alkalamatlan, hirdetnem kell az Úr törvényeit. Az Isten teremtette jó rendet. S nem cserélhetem föl ezt semmivel sem, még akkor sem, ha egy ideig-óráig tartó fő-sodor, közvélemény, közhangulat mást sugall.
A vámosok és utcanők megelőznek benneteket – mondja Jézus. Igen, mert elfogadják, hogy bűnösök. Hogy kiszakadtak az Isten teremtette jó rendből. És ki tudják mondani: Irgalmazz nekem, bűnösnek.
Sokszínű a világ, sokfélék az emberek. Sokféle elgondolás van az életről. Sokféleképpen gondolkodnak a szabadságról.
Az apa azért küldi a fiát a szőlőbe, hogy termést hozzon. Hogy ne vaduljon el. Hogy ne verje föl a gyom. Hogy ne nyomja el a gaz.
Nem járhatunk bekötött szemmel a világban. Nem mondhatjuk, hogy semmi közöm hozzá, mi történik körülöttünk. Tudom jól, nem kevesen vannak, akik azt mondanák nekem, maradjak az általánosságoknál, ki-ki döntse el, megy-e vagy sem. Hiszen szabadok vagyunk.
Ha valóban keresztény vagyok, ha valóban hiszem, hogy Isten a teremtője ennek a világnak, amelyet elrendezett és amelybe gondozónak, kertésznek helyezte az embert, akkor nem hallgathatunk, amikor azt látjuk, hogy egy egyre erősebb és hangosabb csoport arra akar rákényszeríteni bennünket, hogy ne fogadjuk el az Isten teremtette rendet. Azt a rendet, amelyben az Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Amit mondok, köz ügy, ha úgy tetszik: politika, de semmiképpen nem párt-politika. Nem nézhetjük közömbösen, ha rá akarja kényszeríteni egy ki tudja, milyen hatalommal rendelkező kisebbség a véleményét a többségre. Tulajdonképpen életről és halálról van szó. Amikor ún. „érzékenyítés” címén már az óvodás gyermekekkel is el akarják hitetni, hogy aki fiúnak született, az lehetne tulajdonképpen lány is; amikor nem hajlandók tudomásul venni a biológiai törvényszerűségeket, hanem „jogállamiság” címén egyenlőségjelet akarnak tetetni férfi és nő házassága és az azonos neműek kapcsolata közé, akkor észre kell vennünk, hogy elgazosodik a szőlő, amely tulajdonképpen az életet jelenti. A gazda, az atya küld a szőlőbe. Szabadságomban áll, hogy együtt ússzam az árral, vagy merjek határozottan szembefordulni, merjek hangot adni annak, hogy az Isten teremtette jó rendet felborítani – bocsássanak meg a kemény kijelentésért – vétek, bűn az élet, az emberiesség ellen.
Babits sorai jutnak egyre gyakrabban eszembe:
„mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyajafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.
Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.”
Küld az Úr. Küld, hogy teljesítsük az akaratát. Imádságunkban, amit az Úrtól tanultunk, ezt mondjuk, ezt kérjük: „legyen meg a te akaratod!”
Ha nincs helye az Istennek az életben, a társadalomban, akkor minden relatívvá válik. Nem számít, megyek-e a szőlőbe vagy sem. Ha azt akarom, hogy körülöttem forogjon az egész világ, értelmét veszíti az életem. S ha ez normává válik, öngyilkosságot követ el a társadalom.
Az evangéliumban hallottuk a figyelmeztetést. Mi, beképzelt vallásosak, szemrehányásnak is vehetjük: A vámosok és utcanők megelőznek benneteket…
Igen. Akik képesek szembenézni esendőségükkel, bűnösségükkel, és képesek leborulva Isten irgalmáért könyörögni, közelebb állnak az Istenhez, mint aki beképzeltségében csak a saját akaratát keresi, belebutulva a mindenek fölött álló szabadság eszméjébe.
Ferenc pápát idézem: „szívesebben látok egy olyan Egyházat, amelyet baleset ért, amely megsebesült és bepiszkolódott, miközben kiment az utcákra, mint egy olyan Egyházat, amely belebetegedett a zártságba és a kényelembe, mert a saját biztonságához ragaszkodott.” (Az Evangélium öröme, 49.pont)
Életről és halálról van szó. Kérjük az Urat, segítsen kiszakadni minket megszokott, kispolgári kényelmünkből. Segítsen, adja kegyelmét, hogy merjünk menni a szőlőbe. Merjünk szembeszállni a felnövekvő gazzal. Ne engedjük, hogy az Isten jó teremtése pusztulásnak induljon, mert mi, emberek, akik az Istent atyánknak valljuk, bátortalanul, félénken bezárkózunk a mi kényelmes házunkba, látszólagos biztonságot adó várainkba.
forrás: Korzenszky Richárd OSB
