napi evangelium

Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?”
Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?”
Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?”
Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”
Jn 18,33b-37

Elmélkedés

Szívünk királya

Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztust, a mindenség királyát ünnepeljük, akinek uralkodása nem hasonlítható a földi királyokéhoz. János evangéliumában többször is szerepel Jézus személyére vonatkozóan a „király” megnevezés.

Jézus első tanítványainak egyike, Nátánáel, akit Fülöp hívott az Úrhoz, mindjárt első találkozásuk alkalmával a következőket mondja: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya” (Jn 1,49). Jézus ekkor nem tiltakozik a kifejezés ellen, nem úgy, mint a csodálatos kenyérszaporítás után. Amikor ugyanis észreveszi, hogy a nép királlyá akarja tenni a csodát követően, visszavonult, hogy egyedül legyen (vö. Jn 6,15). A jeruzsálemi bevonulás alkalmával a szamárháton érkező Jézust éltető nép ezekkel a szavakkal köszönti őt: „Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya” (Jn 12,13).

Jézus királyi elnevezésével a szenvedéstörténetben találkozunk legközelebb. Elfogása után Jézust először a zsidó főtanács, majd a római helytartó hallgatja ki. A főtanács előtt az a vád, hogy Jézus az Isten Fia. Pilátus előtt királysága kerül szóba. Jézus nem utasítja vissza Pilátus kijelentését, de azonnal tisztázza, hogy az ő királysága és uralma nem ebből a világból való.

A helytartó igyekszik megmenteni Jézust, s azt reméli, hogy a megostorozás után a nép megszánja őt, és nem kérik a halálos ítélet kimondását. Amikor Pilátus kivezetteti Jézust a nép elé ezekkel a szavakkal mutat rá: „Nézzétek a királyotok!” (Jn 19,14), majd ezt kérdezi a néptől: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” Pilátus szavai ellen a főpapok így tiltakoznak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” (Jn 19,15). Azzal, hogy a Jézust vádló zsidók elismerik a római császár fennhatóságát, egyúttal elutasítják Jézus királyságát. Pilátus viszont mégis ezt íratja a keresztre: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” (Jn 19,19), és később a zsidók tiltakozására sem változtatja meg a tábla szövegét.

Ha magunk elé képzeljük az evangéliumban olvasott jelenetet, akkor két embert látunk, akik beszélgetnek. Két ember áll egymással szemben: Pilátus és Jézus. Egy helytartó és egy király. A Római Birodalomhoz tartozó Júdea helytartója és egy terület nélküli ország királya. Az egyik a római császárt képviseli a kicsiny tartományban, a másik a mennyei Atya nevében jött a földre. Egyikük a császártól kapott megbízásból dolgozik, a másik Istentől kapta hatalmát. Az egyiket a császár küldte, hogy fenntartsa a rendet az országrészben, a másikat a mennyei Atya küldte, hogy egy új országot, az Isten országát hirdesse és építse. Az előbbi katonai eszközöket alkalmaz, az utóbbi csendes, békés szóval győzi meg az embereket.

Két ember áll egymással szemben: az egyik a római katonatisztek díszes páncélruháját viseli, a másik félig lemeztelenítve áll. Az egyik erőtől duzzadó katona, a másik többször megvert, elgyengült vándorprédikátor. Egymással szemben áll az ítélethozó és az ítéletre váró. Az egyik keresi az igazságot, a másik azt mondja magáról, hogy ő az Igazság.

Két ember áll egymással szemben: az egyik meg akarja menteni a másikat, a másik meg akarja menteni az egész emberiséget. Az előbbi próbálkozása sikertelen, a másik megvalósítja küldetését. Ketten állnak egymással szemben: a gyenge ember és a gyengének látszó erős Isten. Egy könnyen befolyásolható ember, és egy olyan személy, akit semmi sem téríthet el szándékától. Ezek után Pilátus a bírói székbe ül, hogy kimondja a halálos ítéletet, később Jézus is elfoglalja helyét a kereszt trónusán, hogy halálával elhárítsa a kárhozatra taszító ítéletet az emberekről.

Két ember áll egymással szemben, s nekünk állást kell foglalnunk, hogy elismerjük-e Jézust királynak? Elismerjük-e, hogy ő a mi szívük és életünk királya? Ha ő az én királyom, az utolsó ítéletkor, majd nekem is szól a király hívása: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt 25,34).

Jézus szeretné átvenni életünk és szívünk irányítását. Engedjük, hogy ő legyen a mi életünk és a mi szívünk királya!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te nem igényeltél magadnak evilági hatalmat. Nem harcoltál az elismerésért, s nem kényszerítettél senkit, hogy hódoljon előtted. Tőled távol állt a földi hatalmaskodók szívtelensége és könyörtelensége. Soha nem fölényeskedtél és nem kérkedtél csodálatos erőddel. Mégis királynak szólítunk. Te vagy az irgalmasság királya, aki megadod nekünk a lelki újjászületés lehetőségét. Te vagy a halhatatlan király, aki feltámadásoddal legyőzted a halált és örök életet adsz nekünk.

Horváth István Sándor (Ph 88)