napi evangelium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Jn 15,9-17

Elmélkedés

A szeretet titka

Húsvét 6. vasárnapján az evangélium a szeretet lényegére irányítja figyelmünket. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Atya elküldte a Fiút a világba, aki szeretetből feláldozta magát a kereszten az emberek megváltásáért. Jézus Krisztus e tettével megvalósította azt, amit korábban mondott: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Jézus nem csupán azt kéri tanítványaitól, hogy viszonozzák szeretetét, hanem azt is parancsba adja, hogy az ő szeretete legyen a felebaráti szeretet mintája. Olyan szeretettel forduljunk embertestvéreink felé, ahogyan Jézus szeret minket.

A szeretet elsősorban nem érzelem, hanem személyes döntés. Az igazi szeretet soha nem merül ki szavakban, hanem konkrét tettekben nyilvánul meg. Ez vonatkozik az Atya szeretetére az emberiség iránt, Krisztus szeretetére irántunk, és ennek kell vonatkoznia a mi szeretetünkre is mind Isten, mind embertársaink felé. Lássuk be: napjainkban nem elég az, hogy elutasítjuk a bosszúállást, a gyűlöletet és az erőszakot, hanem tanúságot kell tennünk Isten jelenlétéről, a szeretet jelenlétéről a világban. A keresztény ember elmondhatja, hogy hitt Isten szeretetének. Megérezte és megtapasztalta Isten szeretetét. És megkísérli minden nap viszonozni ezt a szeretetet azzal, hogy továbbadja, amikor minden emberben Krisztust szereti. Ugyanakkor a szeretet mindig titok marad számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk, szavunk, amely megérteti a másik emberrel, hogy szeretjük őt, mert ez a tett az önzetlen szeretetünknek a jele.

Jézus parancsba adja a szeretet gyakorlását, amely parancs egyaránt szól egykori tanítványainak és nekünk is, az ő követőinek. De hogyan lehet megparancsolni bárkinek is azt, hogy szeresse a másik embert? Hogyan kell ezt értenünk? Isten, aki maga a szeretet, a saját hasonlatosságára teremtette meg az embert, s ezért a szeretet törvénye és képessége mindannyiunkban benne él. Aki már legalább egyszer megtapasztalta életében Isten szeretetét, az belső ösztönzést, belülről, a szíve, lelke mélyéről forrásozó késztetést érzett arra, hogy a szeretetet tovább kell adnia. Osszuk meg a szeretetet, adjuk tovább Isten szeretetét!

Isten szeretetének megtapasztalása örömöt ébreszt a szívünkben. Jézus arról beszél az evangéliumban, hogy az ő öröme teljessé válik mindazokban, akik az ő szeretetében élnek. Az öröm abból fakad, hogy érzem: Isten szeret engem, találkozni akar velem. Szintén örömöt érezhetek akkor, ha megtapasztalom, hogy a szeretet célba ér, megérinti a másik ember szívét. A találkozás nem csak érzelmet, a szeretet érzését ébreszti bennem, hanem megmozgatja értelmemet és akaratomat is. Értelmemmel ugyanis belátom, hogy az engem szerető Isten jót akar nekem, sőt, a legfőbb jót, az üdvösséget, az örökké tartó együttlétet ővele. Akaratom pedig elfogadja ezt az isteni akaratot. Az érzelmi meghajlás, az értelmi párbeszéd és akaratom meghajlása által fejlődök a szeretetben, növekszem Isten szeretetében.

Sok minden kiválthatja bennünk az öröm érzését, de sok esetben el is múlik ez az érzés. Jézus másfajta örömöt ad nekünk. Az öröm teljességét. Soha el nem múló örömöt. Jézus az igazi, lelki öröm forrása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy eljuthatunk az örök életre, ha parancsaid szerint élünk, és ehhez az ígérethez, mint szereteted jeléhez, hűséges maradsz. Egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot! Urunk köszönjük barátságodat és szeretetedet!

Horváth István Sándor (Ph 88)