Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Jn 3,16-21
Elmélkedés
Bár János evangélista írásában közvetlenül a Nikodémussal folytatott éjszakai beszélgetés után következik a mai evangéliumi szakasz, mégsem tűnik úgy, hogy Jézus kifejezetten neki beszélne. Megszűnik ugyanis a párbeszédes jelleg, s Jézus inkább egy beszédet mond, amely gondolatilag ugyan kapcsolódik a Nikodémussal való beszélgetés témájához, mégis inkább annak részletesebb kifejtése, magyarázata. A szövegben arról van szó, hogy Isten az emberek iránti szeretetből elküldi Fiát a világba. A Fiúban való hit az emberek számára az örök életet jelenti. Akik hisznek a Fiúban, azaz Jézus Krisztusban, mint Megváltóban, azok a világosságra jutnak. Akik viszont gonosz módon elutasítják és nem hisznek benne, a sötétségre jutnak. A világosság és a sötétség ebben az esetben az üdvösséget és a kárhozatot jelenti.
Az evangélista a kereszt és a megváltás titkára irányítja figyelmünket az Úr szavaival: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Az üdvtörténet kiindulópontja az Atya végtelen szeretete. A bűnnel az ember elfordul Istentől, magára vonja haragját, s az igazságosság elve szerint büntetésre számíthat. Isten azonban mégsem büntetni akar, hanem szeretetből megkönyörül az emberen, megbocsát a bűnös embernek. Az isteni irgalmasság ezen bőséges kiáradása annak köszönhető, hogy a Fiú a végsőkig engedelmeskedett az Atyának, feláldozta életét üdvösségünkért.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!
Horváth István Sándor (Ph 88)
