Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14
Elmélkedés
A mai evangéliumban Jézus példabeszédet mond két emberről, akik a templomba mennek, hogy imádkozzanak. Talán nem is csupán példabeszédről van itt szó, hanem egy megtörtént esetről, amely nap mint nap előfordulhatott a jeruzsálemi templomban. A két szereplő között az a különbség, hogy a farizeus öntelten, a vámos alázatosan imádkozik. A farizeus a maga igaznak vélt vallásosságával dicsekszik Isten előtt, a vámos pedig megvallja bűnösségét Isten házában.
Képzeljük magunkat az egykori hallgatóság helyébe! Az akkori zsidó emberek úgy tekintettek a farizeusokra, mint a vallásosság példaképeire. Az ő szemükben az volt az igazi vallásosság, amit a farizeusok tettek. Ezzel szemben a vámosokat, az idegen hatalom kiszolgálóit megvetették, bűnösnek tartották. Jézus tanítása viszont ennek a közvélekedésnek az ellentéte. E példával rávilágít a farizeusok hamis vallásosságára, magamutogatására, kétszínűségére, miközben helyesli a vámos bűnbánatát.
Ebből a szempontból a történet figyelmeztet minket arra, hogy a külső cselekedetekből ne ítéljünk meg másokat! Ugyanakkor felszólít, hogy törekednem kell az alázatosságra, amely nem csupán az imádság, hanem a vallásos élet egyik legfontosabb jellemzője. Ha alázattal, bűneim megbánásával lépek Isten elé, biztosan számíthatok irgalmára.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!
Horváth István Sándor (Ph 88)
