A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,44-51
Elmélkedés
Az élő kenyérről szóló beszédében Jézus új tartalmú kijelentést tesz, amikor az örök élet kenyeréről beszél. Pontosan megnevezi, hogy az ő teste az, amit táplálékként ad az embereknek. Ismét felidézi az ószövetségi manna-csodát, amely a zsidó nép számára meghatározó élmény volt. Az Egyiptomból való szabadulást követően, amikor a pusztában vándoroltak, rendkívüli gondot jelentett a mindennapi étel biztosítása. Létkérdés volt számukra az élelem. Gondjuk mértékét jelezte éhséglázadásuk. Fellázadtak vezetőjük, Mózes ellen, illetve Isten ellen, akinek az Egyiptomból való szabadulást köszönhették. Ebben a helyzetben adta nekik Isten naponta a mannát, így gondoskodva róluk, s így mentve meg őket az éhhaláltól.
Ha mi nem is kerülünk ennyire nehéz helyzetbe, jól tudjuk, hogy a kenyér a legalapvetőbb étel számunkra, ami az életben maradáshoz szükséges. Ugyanakkor új jelentősége nyílik meg a kenyérnek attól kezdve, hogy a mi Urunk ezt a táplálékot választotta arra, hogy benne önmagát adja nekünk. Akinek a kenyeret, s a kenyér által az életet köszönhetjük, annak hálával tartozunk. Ugyanígy hálával tartozunk Jézusnak, aki önmagát adja nekünk az Oltáriszentségben! Legyünk hálásak Istennek, hogy az örök élet kenyerét naponta magunkhoz vehetjük a szentáldozásban!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Drága Jézus! Sokszor olyan nehéz az élet. Teszem a dolgom, és nincs elismerés. Vonj magadhoz engem fáradtságomból. Köszönöm, hogy ezerszeres jutalmat ígérsz minden erőfeszítésemért. Neked akarok dolgozni, tisztességes akarok maradni, ha mások tisztességtelenek is, szolgálni akarok, ha mások uralkodnak is. Szelíd és alázatos szívű Jézus, hiszem, hogy csak benned találom meg lelkem nyugalmát, te adsz új erőt a mindennapokhoz. Köszönöm megnyugtató szavaid!
Horváth István Sándor (Ph 88)
