Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Mk 5,1-20
Elmélkedés
Nehéz keresztet vesz a vállára, aki értelmes magyarázatot szeretne fűzni a mai evangéliumi részhez. Amit Jézus korában ördögtől, gonosz lélektől való megszállottságnak neveztek, azt mai tudásunkkal pszichés betegségek közé soroljuk. Ha hittel elfogadjuk, hogy Jézus az ő isteni erejével képes volt olyan testi betegségeket meggyógyítani, mint a vakság, a bénultság, a némaság, a lepra, akkor azt is elfogadjuk, hogy a pszichés betegségeket is meg tudta szüntetni. De mit kezdjünk azzal, hogy a „gonosz lelkek” az emberből a sertésekbe mentek át és a tóba vesztek? Legenda? Kitalált elbeszélés? Vagy valami félreértésből született ez a történet? És mi lehetett a szándéka Márk evangélistának e történet leírásával, amelyet nyilvánvalóan ő is a szóbeli hagyományból ismert?
Amikor az evangélista ismerteti Jézus csodáit, akkor minden esetben a nagyszabásút, a rendkívülit, a megmagyarázhatatlant szeretné hangsúlyozni. A csodák olyan cselekedetek, amelyekre ember nem képes. De Isten igen. Amit Jézus tesz, azt isteni hatalom birtokában teszi. Bármennyire furcsa, érthetetlen vagy hihetetlen az ember számára, mégis megtörténtek ezek a rendkívüli dolgok. Az ő ereje minden démoni befolyásnál erősebb.
Az ember olykor azt hiszi, hogy tehetetlen a gonosz erőkkel szemben. Valójában Jézus hatalma minden emberi elképzelést felülmúl. Csak kérnünk kell szabadító segítségét.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.
Horváth István Sándor (Ph 88)
