Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40
Elmélkedés
A mai napon, Urunk bemutatásának ünnepén, arra emlékezünk, hogy negyven nappal születése után a gyermek Jézust bemutatták Istennek a jeruzsálemi templomban, ahogyan ezt a mózesi törvény előírta. Az evangélium ezt az eseményt írja le, József és Mária megérkeznek a templomba, ahol Simeon és Anna is örömmel köszönti az újszülöttet. Mindketten nagyon idősek voltak, a Megváltó jövetelére vártak, s még életükben beteljesedett vágyakozásuk. Azokat a nemzedékeket jelképezik, akik a korábbi időkben a Megváltót várták, s akik a későbbi korokban Jézus személyében látják az Üdvözítőt.
Az elbeszélésben kulcsfontossága van a látás szónak. Simeon ígéretet kapott, hogy „nem lát halált” egészen addig a napig, amíg nem „látja a Fölkentet.” Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust, hálát ad Istennek, mert „látták szemei a Szabadítót.”
Mindannyiunk szívében ott él az Isten-látás vágya. Mária, aki egykor karjában vitte gyermekét a templomba, hogy bemutassa Istennek, ma nekünk hozza el Jézust, felénk tartja, hogy láthassuk a Megváltót. Mária Jézust nyújtja a gyermekeknek, a fiataloknak, a felnőtteknek és az időseknek. Nem kell félve eltakarnunk az arcunkat! Nem kell rettegnünk attól, hogy mi történik, ha találkozunk Istennel! Hiszen nem ítélkezni jön, hanem hogy szabadulást hozzon nekünk. Ő a mi Megváltónk, ő a mi világosságunk!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk, hogy gyermekek és felnőttek egyre jobban megértsük: szükségünk van arra, hogy világos ismereteink legyenek, de csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.
Horváth István Sándor (Ph 88)
