napi evangelium

Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.”
A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.”
Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”
Mt 19,3-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy egy farizeus a válással kapcsolatban tesz fel Jézusnak egy kérdést, amely így hangzik: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” A kérdés jól tükrözi a korabeli elképzeléseket a válással kapcsolatban. Egyes tanító iskolák lazább véleményt képviseltek, megengedőbbek voltak, és úgy gondolták, hogy bármilyen indok elegendő ahhoz, hogy a férfi megváljon feleségétől. A másik felfogás szerint csak súlyos indokkal szabadott elküldeni a feleséget. Ez egyértelműen egy szigorúbb álláspont. Logikusan gondolkodva feltételezhetjük, hogy ez utóbbi nézetet vallhatta a kérdező farizeus, aki talán helytelennek tartotta a megengedőbb felfogást.

Máté evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy azért kérdezi a farizeus Jézust, hogy próbára tegye őt. Minden bizonnyal nem a saját véleménye megerősítését szeretné, hanem azt, hogy Jézus olyan kijelentést tegyen, amivel szembehelyezkedik a megengedőbb nézetet vallókkal. Bármilyen állásfoglalás Jézus részéről kivívja a másik csoport ellenszenvét, haragját.

Jézus úgy emelkedik felül a vita szintjén, hogy Isten eredeti szándékára hívja fel a figyelmet, amely szerint Isten a férfi és a nő szeretetközösségét akarja s ebbe nem fér bele a válás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Horváth István Sándor (Ph 88)