napi evangelium

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”
Mk 10,28-31

Elmélkedés

A tegnapi evangélium második részében Jézus arról tanított, hogy érdemes megszabadulni az anyagi javaktól annak érdekében, hogy valaki őt kövesse, életét Isten és a felebarát szolgálatába állítsa. Aki Isten kezébe teszi le életét, Istentől fog érte jutalmat kapni. Erről a jutalomról beszél Jézus a mai evangéliumban, amely tulajdonképpen egy ígéret, amelyet érdemes megfontolnunk és komolyan vennünk. Tanításának kifejtésére Péter apostol ad alkalmat. Ő és a többi apostol mindent otthagyott, amikor Jézus meghívta őket. Milyen jutalomra számíthatnak tehát?

A lemondás azt jelenti, hogy egy nagyobb jó reményében nem ragaszkodom tovább ahhoz, ami eddig értékes volt számomra. A lemondás minden esetben feltételezi a bizalmat, hogy Isten az elhagyott személyek, dolgok helyett új kapcsolatokat, örömöt, boldogságot biztosít. A lemondás szabadon vállalt szolgálat az üdvösség érdekében. És itt van a válasz a jutalom kérdésére. Jézus nem evilági gazdagságot, anyagi biztonságot ígér, hanem örök életet. Munkánkért, fáradozásainkért megfelelő fizetést várunk, vagy önként végzett szolgálatunkért legalább szóbeli elismerést. Van-e nagyobb jutalom, elismerés az örök életnél, amit egyedül Isten adhat meg nekünk? Szeretetet és boldogságot várunk az emberektől, akik közel állnak hozzánk. Van-e nagyobb boldogság, mint amit maga Jézus ad, és létezik-e nagyobb szeretet Krisztus szereteténél?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek! Segítsd a családtagokat, hogy az evangéliumhoz méltóan éljenek!

Horváth István Sándor (Ph 88)