napi evangelium

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,43-51

Elmélkedés

Amikor a kezdeti időkben a négy evangélista megírta művét, akkor mindegyiküknek az örömhír átadása volt a célja, mégpedig annak az üzenetnek a továbbadása, amit Jézus is hirdetett. Egyik evangélium sem Jézus életrajza, még akkor sem, ha az Úr életének főbb eseményeit természetesen tartalmazzák ezek az írások. Az evangéliumok a krisztusi örömhírt közvetítik, amely minden kor embere számára az üdvözítő igazság. Bár az örömhír elfogadása, a hit Isten ajándéka az ember számára, a hit terjesztésében nagy szerepe van az emberi tanúságtételnek, a hit megvallásának. A krisztusi közösség tagjai a kezdeti időktől fogva megtapasztalták ennek igazságát, ennek egyik szép példáját látjuk a mai evangéliumi részben.

Miután Jézus meghívja Fülöpöt, ő azonnal elmegy, hogy szóljon Nátánáelnek, tehát egy másik személyt hív az Úrhoz. Fülöp így tesz hitvallást Jézusról, akinek most lett követője és tanítványa: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust” (Jn 1,45). Bár Nátánáel visszakérdez, mégsem a hitetlenséget érezzük szavaiban, hanem az érdeklődést. A hívő ember meggyőződése, hogy ha bátran megvallja hitét, ez a kiállás képes kimozdítani másokat hitetlenségükből. A hitvallás tehát elindíthat valakit a hit útján. A hittől eltávolodottak figyelmét elég egy egyszerű mondattal Jézusra irányítani: Gyere és nézd meg őt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is tehernek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Horváth István Sándor (Ph 88)