napi evangelium

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az esztendő utolsó napján mindenekelőtt a hálaadás és a köszönet fogalmazódik meg szívünkben Isten iránt, majd a bocsánatkérés hibáink miatt. Tőle kaptuk az elmúlt esztendőt, s az ő színe előtt áll most minden tettünk és mulasztásunk. Felelősek vagyunk önmagunkért és időnkért. Mire használtuk fel ezt az évet? Közeledtünk-e Isten felé? Segítettük-e embertársainkat? Növekedtünk-e lélekben? Ismét elmúlt 365 nap. Benne volt-e minden napomban az Isten? Vele éltem-e? Hozzá kötöttem-e az életem? Az ő útjain jártam-e?

Szent János írásának kezdő sorait olvassuk az evangéliumban, amelyek az Isten Igéjéről, Jézus Krisztusról szólnak. A kezdő szavakban visszacseng a Teremtés könyvének indulása. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (Ter 1,1) – olvassuk a Biblia első sorait. János pedig így kezdi írását: „Kezdetben volt az Ige” (Jn 1,1). Rögtön érezzük, hogy új teremtés kezdődik. Az Ige megtestesülésével, Jézus születésével új korszak kezdődik a történelemben.

Isten, aki egykor megteremtette a világmindenséget, most, Fiának elküldésével újjáteremti az egész világot.
Isten megismerésében is új korszak kezdődik el Jézus Krisztussal. Jézusban Isten emberré lesz, hogy teljesen azonosuljon emberi sorsunkkal. Ettől kezdve Jézus az út, aki az Atyához vezet. Az isteni kegyelem és igazság szerinti élet Krisztus követését jelenti.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Minden jótettedért, amit az elmúlt évben és egész életemben bőkezűen kaptam tőled, hálát adok neked. Hálát adok, hogy életre szólítottál. Hálát adok, hogy képmásodra teremtettél. Hálát adok, hogy a keresztségben gyermekeddé fogadtál és a szent hitben a mai napig megtartottál. Hálát adok, hogy szent Fiad a mi Megváltónk és Üdvözítőnk lett. Mindezekért és minden el nem mondott testi-lelki javaimért hálát adok neked, Istenem.

Horváth István Sándor (Ph 88)