Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
Lk 1,67-79
Elmélkedés
Amikor Zakariás nem hitt a gyermeke születését hírül hozó angyalnak, azt a büntetést kapta, hogy megnémult. Nem tudott beszélni egészen addig a napig, amíg fia, Keresztelő János meg nem született. A mai evangélium azt írja le, hogy büntetése leteltével újra képes volt beszélni és Istent magasztalta. Imádsága hálaadás. Nem azért, hogy megszűnt némasága, hanem Istennek a múltban cselekedett üdvözítő tetteiért és azért, hogy elérkezett a megváltás ideje. Zakariás hálát mond Istennek, hogy a választott nép történetében oly sokszor megmutatta irgalmasságát és gondviselő szeretetét. Ő szólt a néphez a próféták által, s figyelmeztette őket a szövetség megtartására, a törvények szerinti életre. Az ellenséges népektől való megszabadulás szintén Istennek köszönhető. Isten egykor ígéretet tett Ábrahámnak, majd ezt az ígéretet megújította Dáviddal, akinek leszármazottja lesz a Megváltó. Zakariás dicsőíti Istent, hogy az egykor tett ígéret hamarosan bekövetkezik, a várva várt Messiás hamarosan megérkezik a világba.
Az imádság második része fiának, Keresztelő Jánosnak a küldetését foglalja össze, aki a Megváltó előtt azzal a szándékkal fog fellépni, hogy felkészítse a népet az ő érkezésére. Próféta lesz, aki meghirdeti az üdvösség idejének beköszöntét és szavával bűnbánatra, megtérésre indítja az embereket. A Megváltó jövetele világosságot hoz a bűn sötétségében élők számára és megmutatja a béke, az Istennel való békesség útját. A Megváltó születése új élet lehetőségét jelenti számomra. Karácsony fénye világosságot és békességet hoz életembe.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!
Horváth István Sándor (Ph 88)