2023. március 30-án iskolánk sok évre visszatekintő hagyományához híven a legjobb tanulmányi teljesítményt nyújtó diákjaink részt vehettek egy jutalomkiránduláson Pannonhalmán. A korai indulásnak köszönhetően 10 órakor már találkozhattunk helyi idegenvezetőnkkel, aki a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanulójaként kalauzolt körbe minket az apátság látványosságai között. A csodálatos panoráma mellett megtekintettük és sok fontos információt megtudtunk a bazilikáról, az altemplomról, hallottuk a kerengő és a Szent István kápolna történetét is.

Ezt követően jártunk a könyvtár épületében, ahol a kiállított könyvritkaságok és a gyönyörű látvány élvezete mellett betekintést nyerhettünk a bencés rend legrégebbi dokumentumaiba is. Ezeket a kincseket csak a kincstárban található ereklyetartók és kelyhek, valamint első királyunk koronázási palástja múlták felül. A körbevezetés után megebédeltünk, majd a délutánunkat Márton testvérrel az arborétumban és a gyógynövénykertben tölthettük. Megismertük a helytörténetet, a kert építészeti jellemzőit, a tavaszi megújulásban lévő növények sajátosságait, valamint megtudhattuk, hogy a pannonhalmi bencés diákoknak saját sí- és szánkópályája is van. Egy alföldi iskolából érkezve némi irigységgel gondoltunk ezekre a téli sportolási és szórakozási lehetőségekre.

Kirándulásunk utolsó állomásaként gyarapíthattuk tudásunkat az illóolajok készítésével kapcsolatosan, és orrunkat az illatmúzeumban kényeztethettük a gyógynövények és a parfümök ritka alapanyagmintáinak illatolásával. Egy kis szabadidő után indultunk is haza, és hála Istennek, zökkenőmentes úttal zárhattuk az idei kirándulásunkat.

Köszönjük a Bencés Diákszövetségnek és a Kiskunfélegyházi PG Alapítványnak, hogy segítették a kirándulás létrejöttét! A körbevezetésért hálásak vagyunk Fülöpnek, a sok fontos és érdekes tudnivalóért a pannonhalmi természetről pedig Márton testvérnek! Reméljük, hogy a jövő tanévben is lehetőségünk lesz megszervezni ezt a kirándulást!

Rokolya Csaba, igazgató
Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium