A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumból immár ötödik alkalommal mentek tanulmányi kirándulásra a Doberdó-fennsík és az Isonzó-völgy I. világháborús emlékhelyeinek felkeresésére. A Nagy Háború kitörésének, illetve lezárásának centenáriuma volt korábban az ötletadó alkalom. Két végzős osztály pedig az őszi kirándulásaik során járt ott.

Hősök nyomában

2023-ban a 11.B osztály precíz előkészület után, tartalmas, izgalmakkal teli, olykor fárasztó, de ismeretekben gazdag négynapos kirándulást tett a történelmünkből jól ismert területen. A Julia-Alpokban töltött első, utazónap olyan természeti látványossággal bűvölte el az osztálynyi csapatot, hogy már-már szégyelltük magunkat az extra ajándékok miatt, amelyeket a teremtett világ e szelete nyújtott nekünk, arra járóknak. Különös türkizkék alpesi folyók, havas hegycsúcsok, hajtűkanyarok, tavak, források, virágos mezők, alpesi falvak között vezetett az utunk. A látvány igazi bónusz volt.

Tizenöt emlékhelyet, az I. világháború, valamint más korok emlékeit, érdekességeket, nevezetességeket kerestünk fel négy nap alatt. Az emlékhelyeken az osztály diákjai saját összeállítású megemlékezést tartottak. Első nap, Bovec mellett, a K.u.K. temetőben, majd Javorcán a Megemlékezés Szentlélek Templomában imádkoztunk a hős áldozatokért. A Konrád atya által összeállított ima méltó megemlékezés volt. Nem hagytuk ki a természet adta csodákat sem. Így a Boka vízesés és a Soca (Isonzó) folyó már első nap lenyűgözte az emlékezni érkezett csapatot.

Kopjafa

Adria Királynője, Velence a hadi történések felemlegetése közé beékelődött napon nyűgözte le érdeklődő csapatunkat. Felkerestük a San Giorgio Maggiore bencés monostort, amely minden magyarországi bencés prefektus atyjának, Szent Gellért később csanádi püspöknek egykori kolostora, ahol ő kormányzóperjel is volt. E helyen Albin atya történelem-, Konrád atya művészettörténetórát tartott.

A tanulmányi kirándulás legmozgalmasabb napja a Nagy Háború harci cselekményeinek helyszíneit, emlékhelyeit felkereső túránk volt. Esett az eső, de nem volt zavaró, mert a helyszíneken tapasztalt élmények felülírták az eső okozta kellemetlenségeket. Monte San Michele, Visintini, Fogliano Redipuglia ikonikus helyszíneit jártuk be. Albin atya történelemórát, imát és elmélkedéseket tartott, rávilágítva az összefüggésekre.

Aquileia és Grado is állomásai voltak e speciális kirándulásnak. Aquileiában a Santa Maria Assunta (partiarkális) bazilikát, míg Grado városában a Basilica di Sant’Eufemia és a Chiesa di Santa Maria delle Grazie ókeresztény templomokat kerestük fel.

Közvetlenül az Adria felett, 70 méter magas szirten elhelyezkedő Sistianában lévő szállás a pihenésnek és a szabadidő hasznos eltöltésének volt kiváló helyszíne. A bátrabbak a tenger hűvös habjait is kipróbálták.

A hazafelé vezető utunkat Ljubljanában szakítottuk meg, ahol egy pizzaebéd közben már a másnapi tanítás, tanulás, illetve a ballagás volt a téma. A Ljubljanica folyó partján elfogyasztott kávé méltó zárása volt a tizenegyedikes tanulmányi kirándulásnak.

A 2024B osztályt Dr. Juhász-Laczik Albin OSB igazgató, történelemtanár, Siska Gábor Krizosztom of., Dr. Dejcsics Konrád OSB, Kiss Zoltán és Ernyey Dániel prefektusok, valamint Szücsné Villányi Rita és Dörnyei Zsuzsanna olasztanárok kísérték.

A tanulmányi kirándulás az iskola, a szülők, a KKM Magyar Diplomáciai Akadémia és a Bencés Diákszövetség támogatásával valósulhatott meg.