Halmi Gábor igazgató úrnak, a budapesti Szent Benedek Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetőjének rövid beszámolója a 2020-as évről:

“Advent az egyházi év kezdete is, s mint minden kezdet, reményekkel teli. Most mi is reménykedünk, hogy az eljövendő esztendő más lesz, mint az elmúló, s a Jó Isten kegyelméből a tudomány emberei által kifejlesztett vakcina pontot tesz a nehézségek végére. Közben pedig, ha megállunk, észrevehetjük azt a sok jót is, ami velünk történik. Akkor talán elhisszük, hogy az Úr most is mindent szépen elrendez, csak merjük rábízni magunkat!

Mi megálltunk és észrevettük mindazt a jót, ami ebben az esztendőben történt tíz éves iskolánkkal, mely mára igazi középiskolává vált. Nyáron már a harmadik végzős osztályunk érettségizett sikeresen, a diákok majdnem fele nyelvvizsgát tett, többen felvételt nyertek különböző felsőoktatási intézményekbe, mások szakgimnazistaként/technikusként a szakmájukban tanulnak tovább (informatika vagy kereskedelem szakirányban). Szép lassan híre megy az iskolánknak; évről évre több diák jelentkezik hozzánk, így most szeptemberben már három új osztályban közel száz új diákkal kezdtük az oktatást, a tanári kar pedig kiváló új kollégákkal gyarapodott. Ez a növekedés nem megy a minőség rovására, hiszen a kezdeti évekkel ellentétben ma már a diákjaink háromnegyede gimnazista. Az épületet tulajdonló önkormányzat vezetése pozitívan fogadta az egyetemi diákotthon és a Pászthory Valter kabinet tervét. Közben megtapasztaltuk, hogy a világnak ez a kényszerű, új helyzete jóra is taníthat. Türelemre, tapintatra, odafigyelésre, önfegyelemre, az igazi értékek felismerésére és arra, hogy tudjunk a másiknak örülni, ha találkozunk.”

Kelt Budapesten, 2020. advent 4. vasárnapján

Az iskolával kapcsolatos hírek, további információ ide kattintva érhető el.