Az új esztendő szomorú gyászhírt hozott: 84 éves korában meghalt Medgyesy Mihály egykori pannonhalmi diák (Ph56A), a „bencés sörasztal” törzstagja. A Söveges Dávid centenárium (2017) pályázatírójaként ismertük meg közelebbről. Ő volt az, aki a pandémia előtti sörözések elé a Szent Imre Gimnázium tükörtermébe rendszeresen lelkiségi-vallástörténeti előadásokat szervezett. 2021 tavaszi súlyos veseműtétje után írta:

„Mielőtt bementem a kórházba megkerestem a plébánosunkat. Leraktam, amit csak tudtam. Mondta, hogy ha az ember válaszúthoz ér, jó, ha magába száll. (…) Próbáltam a Miatyánkot és az Üdvözlégyet latinul összerakni, és lassan elmondani. Két mondat: Fiat voluntas tua; és sicut et nos dimittimus debitoribus nostris – legalább annyira kijelentés, fogadkozás, mint kérés.

Miért? Bizony rajtunk múlik, hogy lesz- e itt a földön is, miképpen a mennyben. Kell, hogy legyen! Ezért létezünk: meg tudsz bocsátani nekem és én neked? (…)”

A nyár végén a Covid megtámadta az idegpályáit, Norbinak azt írta: alig tud mozogni. Az újra megindult sörözésekre csak lelki megjelenést ígért, és karácsonyi jókívánságként még elküldte Mária és a Kisded képét. Remélhetőleg Misi most már Velük társalkodik…

Példamutató bencés diáknak ismertük: az Örök Világosság fényeskedjék néki, nyugodjék békében!

(GF)

Imádkozzunk elhunyt Diáktársunkért és Családjáért, Hozzátartozóiért!

Medgyesy Mihály
R.I.P. Medgyesy Mihály