Az alábbiakban a Félegyházi Közlöny hírportál átadó ünnepségről készült beszámolóját közöljük:
Átadták a megújult vegyesforgácsoló-műhelyt a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG-ben, szeptember 30-án, csütörtökön. Az eseményen megjelent Hortobágyi T. Cirill magyar katolikus pap, bencés szerzetes, pannonhalmi főapát, a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusa, a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja, Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, államtitkár, Ördög Dóra szakképzési igazgató és Söröli Ilona szakképzési irodavezető, a Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében, valamint Nógrádi László és Hornyák Levente, a Bencés Diákszövetség képviselői, Hardi Titusz atya főigazgató és Rokolya Csaba igazgató.
Hortobágyi T. Cirill főapát beszédében emlékeztetett mindenkit, hogy 150 év egy intézmény életében nagyon komoly múlt. Értékes hagyományokat és tradíciót hordoz. Véleménye szerint a hagyományt megélni kell, mert közben derül ki, hogy a mában mi élhető még. Hozzátette: ennek a 150 éves intézménynek a múltja példázza, hogy egy változó környezet kihívásaira változással reagálunk. Majd értékekre hívta fel a figyelmet: személyesség és bensőségesség, célok és eszmények. Ez az iskola a barátságokról és kapcsolatokról is szól, a közös ünnepekről vagy a sportról. Emlékeztetett, hogy törekedjünk a személyes és bensőséges kapcsolatokra, és legyenek céljaink, amiért erőfeszítéseket teszünk. A szakmát, amit megtanulunk, az életmódot, amit élünk, azért választjuk, mert küldetésünk van a világban. Valakivé válni akarunk. Küzdünk és áldozatot vállalunk. Mindehhez társak kellenek, akik által ez sikerülhet. Az igazgatót az iskola, a szaktanárt a tanítvány teszi valakivé és ez fordítva is pontosan így van. Hat ránk a fizikai környezet is, ami körbevesz bennünket, ezért is olyan fontos a mai átadó. (Cirill főapát úr ünnepi beszéde teljes terjedelemben ide kattintva olvasható.)
Schanda Tamás miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy évről-évre jó szakemberek kerülnek ki az intézményből, köszönhetően a nevelésben kitartó, tudásátadásban rendíthetetlen, szakmaiságban kiváló oktatógárdának. A megújult vegyesforgácsoló-tanműhellyel az iskola tovább fejlődik, a diákok pedig korszerűbb körülmények között sajátíthatják el gyakorlati ismereteiket, hogy még jobb szakemberré váljanak. A korszerű géppark ezt célozza, és ezt teszi lehetővé. Kiemelte: ma nagy szükség van a szakképzett fiatalokra, akik megállják a helyüket. A jó szakember kincs és megbecsülésre érdemes, aki egyszerre támasza a családjának és hozzájárul hazája gazdaságának erősödéséhez. Úgy véli, hogy a kormányzati oldalnak pedig nem lehet más a feladata és célja, minthogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ezért újították és erősítették meg a szakoktatást, emelték a szakoktatásban dolgozók bérét, támogatják a duális képzést és ösztönzik a vállalatokat arra, hogy szorosabb kapcsolatba lépjenek a szakképzéssel, ezzel is segítve a gyakorlati oktatásnak a minőségét.
– Munkaalapú gazdaságot hoztunk létre, amelyben a családokra, a vállalkozásokra és a magyar dolgozóknak a szakértelmére építünk. A magyar gazdaság stabilnak és válságállónak bizonyult, a teljesítménye ma már meghaladja a válság előtti szintet, miközben az uniós országok többségében erre még várni kell. Több mint 4,7 millióan dolgoznak ma Magyarországon, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor. A 4 százalék alatti munkanélküliségi ráta pedig a legalacsonyabb Európában. Szükség van szakképzett és felkészült fiatalokra, akik kilépve a munkaerőpiacra a saját és közösségi életükben is sikereket tudnak elérni – mondta a miniszterhelyettes, majd hozzátette: szót kell ejteni egy nagyobb és szorosabb összetartó erőről is, amit a modern környezet sem tud helyettesíteni. Ez a bencés szellemiség, amit az itt tanulók a megszerzett tudással és szakértelemmel együtt visznek majd magukkal és kamatoztatnak egész életük során. Végezetül azt kívánta, hogy számos tanuló koptassa és koptassa el ezeket az eszközöket, hiszen ennek a fejlesztésnek ez a valódi értelme.
Rokolya Csaba igazgató beszédében felidézte az 1972-1973-as kezdeteket, amikor elindult a gépészeti képzés az iskolában és megépült a tanműhely. Mivel nagyon fontosnak tartják, hogy korszerű eszközökön képezzék a jövő szakembereit, elkészítették a vegyesforgácsoló-műhely fejlesztési koncepcióját, amit az iskola fenntartója és az ITM is támogatásra érdemesnek ítélt. 2020. december 14-én írták alá a támogatói okiratot, amit követően megvalósult a CISCO labor és egy CNC multiszenzoros koordináta mérőgépet is beszereztek. A támogatásnak köszönhetően teljes körűen felújították a vegyesforgácsoló- tanműhely elektromos hálózatát, padlóját, kicserélték a nyílászárókat és Kiskunfélegyháza város anyagi támogatásának köszönhetően egy galériát is kialakítottak. A teljesen felújított tanműhelyben 14 esztergagépet, 4 marógépet és 1 függőleges síkköszörűt üzemeltek be. A fejlesztések jól mutatják intézmény elköteleződését a megújuló szakképzés mellett – mondta az igazgató, majd hozzátette: támogatják alapvető célkitűzésüket, ami szerint örömmel vessék bele diákjaik magukat a tanulás folyamatába, ezáltal olyan szakembereket képezzenek, akik a későbbiek során korszerű tudással kerülnek ki a munkaerőpiacra és értékes tagjai lesznek a társadalomnak. Megköszönte Magyarország Kormányának, Schanda Tamás miniszerhelyettesnek, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalnak, a polgármesternek, a képviselő-testület tagjainak, a kollégáknak és szakembereknek a támogatást és az eszközök használatához sok örömet és jó egészséget kívánt.
Az ünnepi műsort verbunkos tánccal és zongorajátékkal is színesítették, majd az ünnepélyes szalagátvágás következett. A vendégek megismerhették a felújított vegyesforgácsoló-műhelyt, Cirill főapát pedig megáldotta az új eszközöket, a helyiséget, az ott dolgozó diákokat és pedagógusokat.