napi evangelium

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Lk 8,16-18

Elmélkedés

A mai evangélium mondásai Jézustól származnak és az Isten országának titkát mutatják meg. Az első mondás azt az alapvető igazságot fogalmazza meg, mely szerint a lámpa arra szolgál, hogy világítsanak vele. Értelmetlen dolog volna elrejteni a meggyújtott lámpát. A hasonlat arra utal, hogy az Isten országáról szóló örömhír fényt, világosságot hoz az emberek életébe. Értelmetlen volna elrejteni fényét. Krisztus tanítványainak arra kell törekedniük, hogy a tanítás fénye, az igazság világossága minél több emberhez eljusson.

A másik mondás így hangzik: „Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne.” Jézus 2000 évvel ezelőtti szavai ma is igazak. Az ember hazudik egyszer, kétszer, sokszor. Ha nem bukik le mindjárt az elején, akkor rászokik a hazudozásra és életelemévé válik. Egy idő után már abbahagyni sem tudja. Aztán pedig azt gondolja, hogy sohasem fognak rájönni a hazugságaira és nyugodtan hazudozhat tovább. Egyszer aztán az emberek rájönnek, vagyis nyilvánosságra jut minden. A becsületes és lelkiismeretes ember legalább elismeri, hogy hibázott, de a hazug nem, mert nincs becsületes és lelkiismeretes hazudozó.

Ha hallgatom és tettekre váltom Krisztus örömhírét, lelkiekben folyamatosan gazdagabb leszek. Keresztény életem világítson, azaz legyen példa mások számára!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csendes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Horváth István Sándor (Ph 88)