Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Lk 9,18-22
Elmélkedés
Heródesben a félelem és a nyugtalanság ébresztette fel azt a kérdést, hogy ki lehet Jézus, s nem is kapott választ a kérdésre, ahogyan erről a tegnapi evangéliumban olvastunk. A mai részben Jézus kérdezi tanítványait arról, hogy miként vélekednek róla az emberek. A két jelenet nem közvetlenül követi egymást Lukács művében, hanem a kettő között található még a csodálatos kenyérszaporítás eseménye (vö. Lk 9,10-17). Ennek ismeretében már jobban megértjük, miért is szeretné Jézus tudni azt, hogy mit gondolnak személyéről. A kenyerek megszaporításával és a több ezer ember táplálékkal való ellátásával ugyanis Jézus nem csak csodát tesz, hanem olyan jelet mutat, amely a messiási idő eljövetelét jelzi. A Messiás eljövetelével kapcsolatos korabeli elképzelés szerint a Messiás ugyanúgy fog kenyeret adni a népnek, ahogyan a pusztai vándorlás idején Isten mannával, égből hullott kenyérrel táplálta a választott népet.
A kenyérszaporítás után Jézus arra kíváncsi, hogy vajon cselekedetében felismerték-e az emberek a messiási korszak jelét? Valószínűleg nem, mert a válasz megismétli azokat az elgondolásokat, amelyek korábban Heródes fejében voltak és környezetében terjedtek. Ezután Jézus a tanítványok véleményét szeretné megismerni, s újabb kérdésére Péter ad választ, Isten Fölkentjének nevezi őt.
Ahogyan Péter apostol válasza hitvallás, ugyanúgy az én feleletem is legyen Jézusról szóló személyes hitvallás!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. A veled való kapcsolatunkban újra és újra megtapasztalhatjuk az irgalmat, amelyet emberi kapcsolatainkban is gyakorolnunk kell. A harag, a bosszú, a megtorlás nem lehet jelen embertársainkkal való kapcsolatunkban, mert képmutatás volna részünkről tőled gyógyulást kérni bűneinkre, ha szívünkben harag él felebarátunk iránt. Irgalmas jóságod és megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket megbocsátó lelkületre!
Horváth István Sándor (Ph 88)
