Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21
Elmélkedés
Az Isten országa kifejezés, amely az evangéliumokban gyakran előfordul, elsősorban Isten uralmát jelenti. Ezt az uralkodást érthetjük a világra is, de talán helyesebb, ha az emberre és természetesen saját magunkra vonatkoztatjuk. Ezek szerint az Isten országa azt jelenti, hogy ő átveszi belső világunk, lelkünk, egész életünk irányítását, amely bár történhet akár egyik pillanatról a másikra is, de helyesebb folyamatra, növekedésre gondolnunk. Erre utal Jézusnak a mai evangéliumban olvasott két példabeszéde a mustármagról, illetve a kovászról, azaz az élesztőről.
Jézus az Isten országáról mond két hasonlatot a mai evangéliumban. Az előző részekben a Jézussal szembeni ellenállás több esetéről számolt be az evangélista, amelyek ezután is folytatódnak majd. Mégis mindennek ellenére az Isten országa növekszik és fejlődik. Kicsiny módon és rejtve kezdődik megvalósulása, mégis láthatóvá válik egy idő után mindenki számára. A szembenállást nem csak Jézus, hanem tanítványai is meg fogják tapasztalni, de ha teljesítik küldetésüket, akkor meg fogják látni az ország növekedését. Az ország elválaszthatatlan Krisztus személyétől, akiben növekszik és az Egyháztól, amelyben megvalósul. Ha közösségben vagyunk Krisztussal és az Egyházzal, amelynek legszebb kifejezése a szentáldozás, az Eucharisztia vétele, akkor valóban megtapasztalhatjuk, hogy Isten köztünk van.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk téged követni. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket. De nem szeretnénk elbizakodottak lenni, hiszen a mi életutunk, miként a tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed, türelmed és az Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne forduljunk el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged!
Horváth István Sándor (Ph 88)
