Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Lk 15,1-10
Elmélkedés
Két példabeszédet olvasunk a mai evangéliumban, amelyek Isten irgalmasságát, ember felé forduló nagy szeretetét mutatják be. Az első az elveszett bárányról szól, amelynek keresésére indul a pásztor, a második az elveszett pénzről, amit a háziasszony keres. Lukács evangéliumában egy harmadik történet is tartozik a sorozathoz, mégpedig a tékozló fiúról szóló példabeszéd, amelynek témája szintén az isteni irgalmasság, megbocsátás.
Az első példabeszéd nem tér ki arra, hogy a pásztor a saját bárányaira vigyázott-e vagy urának, gazdájának állataira. A lényeg, hogy felelősséggel végezte munkáját, odafigyelt valamennyi bárányra. A szokás szerint este, amikor az akolba tereli az állatokat, a pásztor megszámolja, hogy valamennyi bárány megvan-e. Jézus példázata azzal a pillanattal kezdődik, amikor a számolásnál, az ellenőrzésnél a pásztor észreveszi, hogy egy bárány hiányzik. Miután a biztonságot nyújtó akolba terelte a nyájat, elindul, hogy megkeresse az egy elveszettet. Tudja, hogy a bárány nem talál vissza a maga erejéből a nyájhoz, és a pusztaságban elpusztulna. A pásztor addig megy, amíg meg nem találja az elveszettet. Nagyon életszerű az a mozzanat, hogy a kifáradt, legyengült állatot a pásztor a vállára veszi és viszi vissza. Az már kevésbé jellemző a pásztoréletre, hogy a megtalálás örömére ünnepséget tartanak, mert akkor elég gyakran lehetne ilyen ünnepet rendezni. Ez a mozzanat inkább a hasonlat mondanivalójára utal: Isten az, aki keresi az elveszetteket, a bűnösöket, hogy visszavezesse őket szeretetközösségébe. Minden megtérés, minden alkalom, amikor az isteni irgalom megérinti az embert, nagy örömöt jelent Isten számára.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te, miután kellő ideig tanítottad tanítványaidat, elérkezettnek láttad az időt, hogy útnak indítsd őket és hirdessék tanításodat. Az indulás előtt gyakorlati tanácsokat adtál nekik, amelyek bátorságra, eszköztelenségre, Istenbe vetett bizalomra és lelkesedésre ösztönözték a misszióra indulókat. Te napjainkban is szeretnél eljutni, szeretnél utat találni minden emberhez. Nekünk, a te követőidnek az a feladatunk, hogy segítsük a találkozásodat az emberekkel. Adj nekünk apostoli lelkesedést és buzgóságot!
Horváth István Sándor (Ph 88)
