Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29
Elmélkedés
Jézus örömhírének, evangéliumának a lényege az üdvösség. Először: Jézus megváltást, szabadulást hozott minden embernek. Megszabadít minket bűnösségünktől és annak következményeitől, ezért az üdvösség mindenekelőtt bűneink bocsánatát jelenti, amelyet az irgalmas Istennek köszönhetünk. Másodszor: Jézus megszabadít minket tévedéseinktől és hitetlenségünktől. Ebből a szempontból az üdvösség az igazság teljes megismerését jelenti számunkra. Harmadszor: Az Úr megszabadít minket a gonosz befolyásától és segít a kísértések legyőzésében. Ebből a szempontból az üdvösség azt jelenti számunkra, hogy Isten kegyelmével az életszentségre törekedhetünk. Negyedszer: Jézus megszabadít minket a haláltól és örök életet ad nekünk. Ebből a szempontból az üdvösség feltámadásunkat jelenti.
A szabadulást, az üdvösséget Jézus Krisztus, az Isten Fia hozza el mindenkinek: azok számára, akik már eltávoztak az életből, továbbá azok számára is, akik most élnek, vagy a jövőben születnek erre a földre. Ma, halottak napján elhunyt szeretteinkre, családtagjainkra, ismerőseinkre és barátainkra gondolunk, akik reményünk szerint már elnyerték a krisztusi szabadítás gyümölcsét, az üdvösséget, az örök életet. Ugyanakkor arra is gondolunk, hogy a mi földi életünk is véget fog érni, át kell lépnünk a halál kapuján. Éljünk úgy, hogy ez az átlépés az örök életbe való belépést jelentse számunkra!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Teremtő, megváltó és az embert az üdvösségre meghívó Istenünk! Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus keresztáldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg. Add szívünkbe a vágyat, hogy életünkben téged keressünk, halálunkban pedig megtaláljunk!
Horváth István Sándor (Ph 88)