Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Mk 12,38-44
Elmélkedés
Aki mindent odaadott
A mai evangéliumban Jézus nem egy példabeszédhez, nem egy szemléletes, de kitalált történethez kapcsolódóan közli tanítását, hanem egy megtörtént esetet látva mondja el véleményét arról, hogy milyen adományt tart értékesnek és milyen lelkület legyen az adományozó szívében. Azzal kezdi tanítását, hogy képmutatónak nevezi a farizeusokat, lerántja a leplet hamis, színlelt vallásosságukról. Vallási cselekedeteikkel a valóságban nem Isten kedvében akarnak járni, hanem az emberek tetszését, elismerését keresik.
A vallási előírásokat és törvényeket ugyan gondosan, aprólékosan megtartották, de még ennél is gondosabban ügyeltek arra, hogy az emberek ezt észrevegyék, lássák vallásosságuk megnyilvánulásait. De mindez csak színlelés a részükről, csak külsőség, ugyanakkor szívükben nincs meg az igazi tisztelet sem Isten, sem az embertársak felé.
Az ő rossz, helytelen magatartásukkal szemben áll az özvegyasszony esete. A bibliai időkben az özvegyek a társadalom egyik leginkább kiszolgáltatott csoportja volt. Az özvegyasszonyok férjük halála után nem számíthattak senkitől sem segítségre, még akkor sem, ha Isten és a mózesi törvény különleges védelme alatt álltak. Ezt olvashatjuk például a Második Törvénykönyvben: Isten „igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek” (MTörv 10,17). Ezt az isteni védelmet erősíti meg a törvény is, amely előírta, hogy az özvegyet és az árvát ne sanyargassák, mert ha Istenhez kiált, az Úr meghallja panaszát (vö. Kiv 22,20). Az özvegyek szegénységére jellemző a careftai özvegy esete, akiről az olvasmányban hallottunk. Illés próféta egy kis vizet és egy falat kenyeret kér egy asszonytól. Az özvegynek azonban csak egy maréknyi lisztje van és egy kevéske olaja, ami egyetlen étkezésre elegendő neki és a fia számára. A próféta kérését azonban mégsem utasítja vissza, és kevéske ennivalóját is odaadja. Mindenét odaadta, amije csak volt. Nagylelkűségét Illés azzal jutalmazza, hogy ezután nem fogyott el sem a lisztje, sem az olaja.
Az evangéliumban szereplő özvegyasszony ugyanígy gondolkodott. Amikor utolsó filléreit a templom perselyébe tette, Istenre bízta életét. Jézus, aki látta cselekedetét, és azt is, hogy mások sokkal több pénzt dobtak a perselybe, az ő adakozását értékesebbnek tartotta, mint a többiekét. Sokan voltak, akik sokat tudtak adni, de az özvegy volt az egyetlen, aki mindent odaadott. Mások csak a feleslegükből adakoztak, s az adomány miatt nem került veszélybe megélhetésük. Ő viszont saját lehetőségei között a legtöbbet adta. Ennél többet nem tudott volna felajánlani. Neki nem volt otthon félretett pénze, és nem volt semmilyen értéktárgya, amit pénzzé tehetett volna. Sorsát Istenre bízta. A gazdagok azzal az elégedettséggel léptek tovább a perselytől, s indultak a templomba, hogy ők mindent megtettek és teljesítették Istennel szembeni kötelességüket. Jézus viszont nem volt elégedett magatartásukkal, csak egyedül az özvegyével, aki szégyenkezve csúsztatta filléreit a perselybe, nehogy valaki észrevegye szegénységét.
A történet jó példa arra, hogy Isten értékrendje sokszor éppen az emberi értékrend fordítottja. Akik a világ szemében gazdagok, azok talán semmit sem sejtenek az Isten előtti lelki gazdagságból. A hegyi beszédben Jézus ezt mondja: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). A szegény mindent odaad Istennek. Ugyanakkor a szegény mindent Istentől vár. A szegénynek nincsen semmije, mégis minden az övé. A szegény a legkisebb az emberek között, de a legnagyobb Isten országában. A szegénynek ugyan üres a keze és a zsebe, de a szíve tele van.
Kész vagyok-e mindenemet Istennek adni? Kész vagyok-e egész életemet Istenre bízni?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! Te egykor észrevetted és nagyra értékelted a szegény özvegy adományát, miközben a mi tekintetünket inkább a gazdagok adakozása vonzotta. A te számodra az özvegy nagylelkűsége és bizalma volt a fontosabb, mintsem azok magatartása, akik semmit sem sejtettek az Isten előtti lelki gazdagságról. Szegénységünk, egyszerű életünk csak akkor értékes, ha az isteni gondviselésből fakad s az a célja, hogy téged szabadon, elkötelezetten követhessünk. Segíts minket, hogy ne váljunk a tulajdon rabjává, hanem nagylelkűen neked szenteljük életünket!
Horváth István Sándor (Ph 88)
