Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jn 16,16-20
Elmélkedés
Jézus több olyan dolgot is említ az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédében, amelyeket még legszűkebb baráti köre, az apostolok sem értenek. Nem értették például azt, hogy hová készül menni, s ő megmagyarázza nekik, hogy az Atyához tér vissza a mennybe.
A mai evangéliumban újabb szokatlan kifejezéssel találkoznak. Jézus ezt mondja: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem.” Mit jelenthet, mire utalhat ez a bizonyos „kis idő?” Jézus szavai az utolsó vacsorán hangzanak el, nagycsütörtökön. Innentől mindössze egy nap telik el az Úr nagypénteki haláláig. A nagypéntek utáni harmadnapon, húsvétvasárnap támad fel Jézus a halálból, s megjelenik az apostolainak, azaz újra viszontláthatják őt.
Életünk során bőven vannak olyan hosszabb vagy rövidebb időszakok, amikor nem látjuk Jézust, nem halljuk szavát, nem érezzük jelenlétét. Vélhetően nem ő távolodik el tőlünk az ilyen élethelyzetekben, hanem mi távolodunk el tőle bűneinkkel, vagy egyszerűen csak azzal, hogy más dolgok kötik le figyelmünket. Jó volna, ha a lelki sötétségnek ezek az időszakai nem nyúlnának hosszúra, hanem csak „kis idők” volnának! Amikor hiányzik Isten jelenléte, akkor igyekezzünk csendet teremteni magunkban, és igyekezzünk egyedül az ő szólításaira, útmutatásaira figyelni.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!
Horváth István Sándor (Ph 88)
