Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt Felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Mk 10,46-52
Elmélkedés
Első pillanatban csodaelbeszélésnek tűnik a mai evangélium története, amelyhez hasonló eset szép számmal található az evangéliumokban. Jézushoz segítségért fordul egy vak ember, aki aztán meggyógyul, visszanyeri szemevilágát. Ha jobban megfigyeljük a történetet, akkor észrevesszük, hogy tulajdonképpen nem is a csoda, a csodás gyógyítás a fontos ebben az esetben, hiszen a leírásból hiányoznak a csodaelbeszélésekre jellemző elemek. Nincs szó benne a beteg nyomorúságos helyzetéről, nem szerepel benne semmiféle mozdulat vagy érintés Jézus részéről, ami a gyógyulást eredményezné, hiányzik belőle az Úr Atyához való fohászkodása, imája, és a gyógyult személy további sorsának bemutatása is elmarad.
Márk evangélistát nem a csoda ténye, hanem annak háttere érdekli. Ennek köszönhetően kerül a leírás középpontjába a hit. A vak Bartimeus hittel fordul Jézushoz. Hitét fejezi ki azzal, hogy Jézust, „Dávid fiának”, azaz az eljövendő Messiásnak nevezi. A korabeli felfogás szerint ugyanis a Messiás Dávid király leszármazottja lesz és a messiási időkben rendkívüli csodák fognak történni. A gyógyulást követően Jézus szintén a hitre hivatkozik, mint olyan erőre, amelynek köszönhetően következett be a gyógyulás.
Mindent hittel kérni és hittel elfogadni, ezt kell napról napra tanulnom.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!
Horváth István Sándor (Ph 88)
