Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Mk 12,13-17
Elmélkedés
Miután a vallási vezetők hiába kérdezték Jézust származásáról és hatalmáról, viták sorát kezdeményezik vele, amelynek az a célja, hogy belekössenek tanításába és olyan kijelentésekre kényszerítsék, amelyek alapján vádolhatják majd őt. A mai evangéliumban az első ilyen vitáról olvasunk, amelynek témája az adófizetés. Az adófizetés kérdése megosztotta a korabeli társadalmat és a mindennapi beszélgetések tárgya lehetett. Az engedékenyebbek elfogadhatónak tartották, hogy a zsidók adót fizessenek az elnyomó rómaiaknak, mert ilyen módon megőrizhető volt az ország békéje. A lázadó lelkületűek eleve elutasították az idegen uralmat, nem tűrték el, hogy a rómaiak gyakorolják felettük a hatalmat, ezért elfogadhatatlan volt számukra, hogy még adót is kell fizetni nekik.
A vitaindító kérdés így hangzik: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Vajon melyik oldalra áll Jézus? Beletörődik abba, hogy Isten választott népe nem szabad és helyesli az elnyomókkal való békés viszonyt? Vagy lázadásra bíztatja honfitársait? Jézus ezt mondja: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” E bölcs válasszal kikerüli a csapdát, nem nyilvánít véleményt e politikai kérdésben, ugyanakkor most is felhívja a figyelmet az Istennek járó tisztelet fontosságára.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
Horváth István Sándor (Ph 88)
