Abban az időben: A zsidók zúgolódni kezdtek (Jézus) ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,41-51
Elmélkedés
Mindennapi kenyér
A csodálatos kenyérszaporítást követően, amelyet két héttel ezelőtt olvastunk az evangéliumban, Jézus tanítást intézett a jelenlévő embereknek a mennyei kenyérről, ahogyan ezt az imént hallottuk. E beszédben az élet kenyerének és mennyből alászállt kenyérnek nevezi önmagát, arra buzdítva a hallgatóságot, hogy maradandó táplálék, az örök élet kenyere után vágyakozzanak. Itt Jézus nem alkalmaz példabeszédeket, mint máskor, hanem egészen világosan mondja: „Én vagyok az élet kenyere. Aki eszi az én testemet, örökké él” (Jn 6,51). Az egyértelmű beszéd ellenére az emberek közül sokan nem értik meg Jézus szavait és csodálkozva kérdezik: „Hogyan adhatja testét eledelül nekünk?” (Jn 6,52). Az értetlenség azt eredményezi, hogy sokan szembefordulnak Jézussal, sőt, az evangélista arról sem hallgat, hogy ezt követően a tanítványok közül többen elbizonytalanodnak, s többé nem mentek mesterükkel. Értetlenkedésükön és hitetlenkedésükön nem kell csodálkoznunk, hiszen mit sem tudnak még az Eucharisztia nagy ajándékáról, amelyet az utolsó vacsorán adott első alkalommal Jézus az apostoloknak, s amelyet rájuk bízott, hogy az ő emlékezetére újra és újra jelenvalóvá tegyenek.
A csodálatos kenyérszaporítás, amely során Jézus hálát adva az Atyának megáldja és szétosztja a kenyereket, előképe Jézus nagycsütörtöki utolsó vacsorájának, amikor szenvedésének előestéjén megáldotta a kenyeret és a bort, s azt, mint saját testét és vérét nyújtotta apostolainak. A kenyérszaporítás ugyanakkor előképe minden szentmisének is, amelyben a felszentelt pap Krisztus személyében cselekedve és az ő szavait megismételve jelenvalóvá teszi az Úr áldozatát, hogy a szentáldozáskor az Úr szent testét szétosztva mindenki egyesülhessen Jézussal.
Az Eucharisztia tehát az Úr ajándéka. Ahogyan a megszaporított kenyeret ajándékként adta Jézus az éhező népnek, ugyanígy az Eucharisztiában önmagát adta ajándékként a mennyei Atyának, valamint önmagát adta táplálékként az apostoloknak az utolsó vacsorán. De számunkra is ajándék az Eucharisztia, hiszen az Oltáriszentségben nekünk is lelki táplálékul nyújtja magát Jézus.
A bibliai ember a mindennapi kenyeret Isten ajándékának tekintette. Azt, hogy a kenyér milyen jelentős szerepet játszik évezredek óta az életünkben, mi sem mutatja jobban, mint hogy sok emberi élethelyzetet azzal jellemzünk, hogy milyen ízt ad a kenyérnek. A szenvedő ember „könnyek közt fogyasztja kenyerét”, a boldog ember pedig „örömben eszi kenyerét.” A bűnösök a „hazugság kenyerét”, a lusták a „tétlenség kenyerét” eszik. A szegény ember „kenyérhéjon él” vagy „kenyérszűkében van.” Aki rászorul mások segítségére az „kolduskenyéren” vagy „kegyelemkenyéren” él. Akinek nincs munkája, azaz nem „kenyérkereső” ember, az nem tudja ellátni önmagát és családját, ezért „kenyérgondban van.” A haszonlesőket és ingyenélőket „kenyérlesőnek” vagy „kenyérpusztítónak” nevezzük, mert még a „kenyérrevalót” sem akarják megkeresni munkával. A jó barátokat „kenyeres pajtásoknak” nevezzük, akik viszont szembefordulnak egymással valami miatt, azokra azt mondjuk, hogy „kenyértörésre vitték a dolgot.” De nem csak az emberek közti kapcsolatokra utalnak ezek a kenyérrel kapcsolatos kifejezések, hanem a kenyér az Istennel való kapcsolatnak is fontos eszközévé vált, hiszen a vallásos emberek a kezdetektől fogva többek között kenyeret ajánlottak fel Istennek áldozati szertartásaik alatt.
A kenyér Istennek olyan ajándéka, amely szükséges a létfenntartáshoz. Ennek példája az az esemény, amikor a pusztai vándorlás során az éhező választott népet Isten mannával, égből hullott kenyérrel táplálta. Illés próféta történetében szintén a létfenntartás eszközeként jelenik meg a kenyér. Amikor Illés menekülni kényszerül és elkeseredettségében azt kívánja, hogy Isten vegye magához lelkét, akkor az Úr ad neki kenyeret, hogy éljen, s ennek a kenyérnek az erejével negyven napon és negyven éjszakán át tud vándorolni Isten hegyéig. Az Újszövetségben a kenyérszaporítások szintén ugyanerre utalnak.
Jézus szavaiból az is tudjuk, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”, azaz nem csupán a földi táplálék fontos számunkra, hanem a lelki is. A lelki táplálékot pedig maga Jézus adja nekünk, akinek szent teste valóban étel számunkra, ez az örök élet kenyere. Jézus bíztatására rendszeresen imádkozunk a mindennapi kenyérért, s azért is, hogy Isten minden nap adja meg nekünk a lelki táplálékot, azaz hallgathassuk tanítását és magunkhoz vehessük Krisztus testét.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben, amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk. Mély hálát érzünk irántad, hiszen te egészen egyszerű módon, megtört kenyérben adod magadat nekünk. Egyszerű módon adsz lehetőséget arra, hogy veled egyesüljünk. Irántad való szeretetünk jeleként veszünk téged magunkhoz. Hisszük, hogy valóságosan és maradandó módon jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy a szentáldozás átváltoztató találkozás: a te szent testeddé átváltozott kenyér átváltoztat, átalakít minket. Azért járulunk szentáldozáshoz, hogy magunk is Krisztus testévé váljunk. Változtass, alakíts át minket, hogy áldozattá váljunk és neked ajánljuk életünket!
Horváth István Sándor (Ph 88)
