Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Mt 18,15-20
Elmélkedés
A krisztusi közösség
Jézus azzal kezdi nyilvános működését, hogy tanítványokat gyűjt maga köré. A tanítványoknak az a feladata, hogy állandóan Mesterük mellett legyenek. Ők később azt a küldetést kapják, hogy tanúságot tegyenek mindarról, amit Jézus tett és tanított. Rajtuk kívül még sokan kerülnek kapcsolatba Jézussal. Tanító útja során a városokban, a falvakban vagy éppen a tó partján az emberek köré gyűlnek, hogy hallgassák tanítását és gyógyulást kérjenek betegeik számára. Ő mindig szeretettel hívja magához az embereket, a gyermekeket, de még a bűnösöket is. Jézus összegyűjtésének eredményeként lassanként kialakul az új közösség azokból, akik követésére vállalkoznak. Azt tartja küldetésének, hogy összegyűjtse mindazt, ami Isten választott népéből megmaradt. Küldetésének végéhez közeledvén kissé keseredetten és csalódottan mondja Jézus: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok” (Mt 23,37; Lk 13,34). E csalódottság akkor válik érthetővé számunkra, ha figyelembe vesszük, hogy Jézus nem egyes választottakat akart Isten országába összegyűjteni, hanem mindenkit. Örömhíre minden emberhez szól.
Jézus mennybemenetelét követően, az ősegyház első évtizedeiben a krisztusi közösségek megtapasztalják, hogy az Úr továbbra is jelen van Szentlelke által, akit pünkösd napján küldött el a közösség számára, az összegyűlt apostoli közösség számára. Újra és újra átélik, hogy Jézus jelen van a kenyértöréskor, a közösségi istentiszteleten. Az utolsó vacsora eseményére, az Eucharisztia áldozatára nem odahaza, egyénileg emlékeznek a keresztények, hanem összegyűlnek és az egész közösség teszi jelenvalóvá mindazt, amit az Úr az utolsó vacsorán tett és kifejezetten kért. Az apostoli igehirdetésnek köszönhetően azokból a személyekből, akik elfogadják Krisztus tanítását, új és új közösségek jönnek létre, így növekszik Isten országa, így növekszik az Egyház, s terjed el világszerte. A közösségben mindenki megtalálhatja és gyakorolhatja a maga sajátos feladatát, karizmáját, amellyel másokat szolgálhat. A közösség tagjai tehát egymást szolgálják.
Az egyházi közösség tagjainak vannak hibái, gyengeségei, ugyanakkor törekszik arra, hogy szentté váljon. A mai vasárnap evangéliuma arról is tanítást ad, hogy miként kell az Egyház tagjait segíteni hibáik kijavításában. Jézus a testvéri figyelmeztetés helyes útját mutatja meg, amely elérheti igazi célját, tudniillik azt, hogy a bűnös letérjen helytelen útjáról. Érdemes odafigyelnünk a fokozatosság elvére! Jézus nem azt mondja, hogy ha testvéred vétkezik ellened, azonnal jelentsd fel. Gyengeségeire, hibáira figyelmeztetni a másikat csak nagy tapintattal, óvatosan lehet. Nem arra kell törekedni, hogy a fejére olvassuk a bűneit, hanem ő maga lássa be, hogy amit tesz, az helytelen. Senkinek sem esik jól az ilyen figyelmeztetés, mert nehéz észrevenni a másik jószándékát, szeretetét. Legyen bennünk mindig igazi szeretet, amikor másokat az üdvösség útjára szeretnénk visszatéríteni!
Keresztény közösségünknek jellé kell válnia a világban. Ha nem csak passzívan, tétlenül kapcsolódunk az Egyházhoz és egyházközségünkhöz, hanem mindannyian tevékenyen is részt veszünk közösségünk életében, és képesek vagyunk egymást szeretetben szolgálni, akkor valóban Krisztus szeretetének jelévé válhatunk ebben a világban.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!
Horváth István Sándor (Ph 88)
