Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16
Elmélkedés
Az evangéliumok hitelesen mutatják be Jézus tanító útjának sikereit és eredményeit, de nem hallgatnak a kudarcokról sem, arról, hogy egyes helyeken visszautasítással találkozik. A tegnapi evangéliumban Szent Lukács az igehirdetés pozitív oldalát részletezi, a maiban pedig ezt a másik oldalt mutatja be. Nem mindenki fogadja jó szívvel a krisztusi örömhírt. Miként maga Jézus többször találkozott elutasítással, ugyanígy a tanítványainak is át kell ugyanezt élniük. A név szerint megnevezett városok, Korozain, Betszaida vagy Kafarnaum lakói hiába látták a csodákat, mégsem hittek.
Jézus kijelentései arra figyelmeztetnek, hogy a tanítás megszívlelése abban mutatkozik meg először, hogy az emberek bűnbánatot tartanak. Minden megújulás kezdete a megtérés, a lelki újjászületés. A mondatok arra ösztönöznek minket, hogy pozitív választ adjunk. Az igehirdetés nem a küldöttek emberi szavaira épül, hanem az isteni tanításra. A hallgatóságnak tudatában kell lennie annak, hogy az igehirdetőket hallgatva magát Krisztust hallgatják, ha viszont nem hallgatják, akkor Krisztust utasítják el. Azt a lelki lépést, hogy nem egy embert, hanem az ő személyében Krisztust hallgatja, csak akkor tudja megtenni a hallgató, ha az igehirdető is megtette azt a lelki lépést, hogy nem ő akar beszélni, hanem engedi, hogy Krisztus szóljon általa. Így válik valóra Jézus szava: „Aki titeket hallgat, engem hallgat.”
Felfedezem-e a küldöttek szavában Isten szavát?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!
Horváth István Sándor (Ph 88)