Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62
Elmélkedés
Napjainkban számos fiatal lelkesedik egy ideig a hitbeli dolgokért, mert szíven találta az evangélium szava és megérintette Krisztus szeretete, de később mégis alábbhagy buzgóságuk. Valami megakadályozza őket, hogy végleges döntést hozzanak és elkötelezzék magukat Jézus mellett. Mintha csak a mai evangéliumban szereplő első embert tekintenék példaképüknek a lelkesedés tekintetében. Másokat talán éppen Jézus szólít meg és ők meg is hallják ezt a hívást, de vannak olyanok is, akik nem képesek korábbi életüket felszámolni, hogy egészen az Urat kövessék.
Az evangélium nyitva hagyja a kérdést, hogy a három személy miként válaszolt, elindultak-e Jézus nyomában. A történet nyitottsága válaszadásra ösztönöz minket. Vajon hogyan döntünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk? Mindegy, hogy én lépek Jézushoz a követés vágyával vagy ő hív meg engem, a kérdés mindig az, hogy el tudok-e hagyni mindent érte. Nem elegendő ugyanis a szándék, az elhatározás, ha bizonyos dolgok visszahúznak a világba, s megakadályoznak abban, hogy egészen Jézusnak adjam magam. A követésnek, a tanítványi életnek ez a lényege: egészen az Úrnak adom magam, nem tekintek hátra, hanem csak előre, arra az útra, amelyen haladnom kell, arra a feladatra, amelyet teljesítenem kell. Isten országának örömhírét csak elkötelezetten, osztatlan szívvel lehet hirdetni.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Taníts és nevelj minket a szolgálat helyes értelmezésére és gyakorlására! A szolgálat nem jelenthet senki számára kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt, vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. A szolgálatban te vagy tanítómesterünk, aki magad is szolgálni jöttél a világba és üdvösségünk szolgája lettél. Urunk, te azt kéred tőlünk, hogy állítsuk életünket az evangélium hirdetésének szolgálatába. Minden kegyelmi adományt azért kapunk tőled, hogy saját és mások üdvösségét szolgáljuk vele. Köszönjük, hogy életünkkel neked szolgálhatunk és hirdethetjük örömhíredet.
Horváth István Sándor (Ph 88)
