Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”
Mt 21,28-32
Elmélkedés
Az Atya engedelmes Fia
Jézus példázata egy apáról és két fiáról szól. Egyik fiú sem élvez előjogokat a másikkal szemben. Az apa mindkét fiával szemben ugyanúgy viselkedik, mindkettőjüktől ugyanazt kéri. Az apa és a két fiú kapcsolatát, viszonyát a szavak és a cselekedetek szintjén egyaránt megismerjük. Az első fiú meglehetősen ridegen felel apjának, megtagadja a kérés teljesítését. Még a kötelező tiszteletről és udvariasságról is megfeledkezik, amikor nem szólítja apjának azt, aki őt fiának nevezi. Ezzel szemben a második fiú a szavak szintjén rendkívül tisztelettudó. Ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy azonnal igent mond apja kérésére, hanem abban is, hogy „úrnak” nevezi apját, s ezzel elismeri annak tekintélyét.
A cselekedetek szintjén viszont már megfordul a helyzet. Az első fiú, aki ugyan szóban megtagadta a kérést, mégis teljesíti apja akaratát. A második viszont, aki korábban ugyan kifejezte készségét, mégsem tette meg azt, amit apja kért tőle. A példázat két vallási magatartást állít szembe egymással, helyesnek és követendőnek nevezvén az elsőt és helytelennek minősítvén a másodikat.
A példázat végén a megkérdezettek nem kezdenek el egymás közt tanakodni a lehetséges válaszról, hanem azonnal válaszolnak, elismerik, hogy az első fiú cselekedett helyesen. Válaszukkal tehát azt is elismerték, hogy a cselekedet fontosabb a kimondott szónál. Lehet, hogy valaki megtagad először valamit, de ha később mégis engedelmeskedik, ez jóváteszi előbbi hibáját.
Ezt követően Jézus nyíltan korholja őket hitetlenségük miatt. Kemény szavait nem a főpapok mostani felelete váltja ki, hanem az, hogy nem akartak válaszolni a Keresztelő János személyére vonatkozó kérdésre, tudniillik, hogy honnan származott János hatalma. Nem volt elég, hogy János szavainak nem hittek, bűnüket még azzal is tetézték, hogy János cselekedeteit látva sem hittek, azok hatására sem tartottak bűnbánatot. Ezért őket, a vallási tekintélyeket még azok is megelőzik majd a mennyek országában, akiket ők lenéznek, megvetnek, bűnösnek tartanak.
Jézus mind a szavak, mind a cselekedetek szintjén a mennyei Atya engedelmes Fiának bizonyult. Tőle érdemes megtanulnunk az Atya iránti engedelmességet. Isten gyermekeinek tekint minket és szolgálatára hív. Nem elegendő Urunknak elismerni őt és az sem, hogy ismerjük akaratát. De még az sem elég, ha kedves szavakkal válaszolunk neki. Meg kell ismernünk Isten akaratát és meg kell tennünk, amit kíván tőlünk. Ha hívő családban nőttünk fel, akkor gyermekkorunktól fogva imádkozzuk a Miatyánkban: Legyen meg a te akaratod. Lassanként megtanuljuk, hogy úgy tekintsünk a világ történéseire és személyes életünk eseményeire, mint amelyek Isten akaratának köszönhetőek. A lelki kamaszkorban Isten akaratával szembeállítjuk saját akaratunkat, az ő szándékaival szembeállítjuk saját elképzeléseinket, az ő törvényeivel szembeállítjuk azt, amit mi tartunk jónak. Aztán egy idő után, lázadásunk után, a bűnös élet kudarcai után megnyugszunk, visszatérünk hozzá, s belátjuk, hogy Isten jót akar nekünk, szeret minket, s e visszatalálásnak köszönhetően egyre bátrabban, egyre szabadabban mondjuk ki: Legyen meg a te akaratod. Egyre inkább szükségét érezzük annak, hogy ne a magunk feje után menjünk, hanem megismerjük Isten szándékait és az ő szolgálatába állítsuk életünket. Természetesen ennek csak akkor van értelme és akkor fogja megadni életünk boldogságát, ha nem rabszolgaságnak tekintjük, hanem valóban szabadon fogadjuk el Isten akaratát.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged és benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok. Taníts engem önzetlenségre és nagylelkűségre!
Horváth István Sándor (Ph 88)
